16. rész - Ti meg mi a fenét csináltok?

Sziasztok! Meghozat a következő részt.. nem lett a legjobb de próbáltam izgalmakat tenni bele..:)

6-7 komi után hozom a következő részt :))

Puszii :)

Otthon akkora káosz van hogy csak menekülök onnan. Louis a szobájába van begubózva, nem tudom, mi baja lehet.. A srácok pedig pszichiátert fogadtak és telefonon kommunikálnak vele Louis viselkedése miatt. Én ebbe nem akarok bele keveredni mert ha ezt a legjobb barátom megtudja akkor még jobban ki fog borulni.

Épp az utcán sétáltam Caroline háza felé. Megbeszéltük, hogy a ház közelében lévő parkba találkozunk. Mostanában elég sokat vagyunk együtt, úgy mint anno  az X-Factor alatt. Ez a nő teljesen ki tud elégíteni és jól érzem magamat a társaságában. A fiúk és a családom ellenezték ezt a kapcsolatot így befejeztük a műsor után.. De most pár hónapja ismét kavarunk. Ekkor történt az, amire még soha nem is gondoltam volna.

-          Elnézést, de de tovább szeretnék menni .. Elengednétek? – böktem oda zavartam az lelkező párnak. Komolyan miért kell az egész járdát elfoglalni és itt ömlengeni?

-          Harry? – ismerős volt hang, de amikor a hanghoz hozzá rendeltem a képet, beugrott.

-          Lilly? – ő is meglepődött. – Hát te mit keresel itt? És te ki vagy? – böktem a srác felé.

-          Itt dolgozom az utcában.. – nyögte ki a lány.

-          Lilly majd hívlak a mobilodon… és megbeszéljük a részleteket. – Mobil? Nekünk anno azt mondta nincs mobilja, vagyis akkor még nem volt. Meg kell szereznem a számát, talán Lou is felvidulna. Lilly megölelte a srácot és beült a kocsijába és elhajtott.

-          Hé Lil, megadnád a telószámodat hogy el tudjalak érni?

-          Bocsi de mennem kell. - és elindult a másik irányba. De én nem adtam fel. Utána futottam. – Louis teljesen ki van akadva. Sötét szobájába ül, és a négy falat bámulja. A srácok már orvost is felfogadtak hozzá.

-          Micsoda? – ezzel felkeltettem az érdeklődését és 180 fokos fordulatot vett. – Miért? Mi történt vele?

-          Miattad.. amióta beléptél az életébe teljesen megváltozott. A dedikálás óta pedig a szobájában van.

-          Én miattam? De miért? – kezdett befátyolosodni a szeme.

-          Én azt nem tudtam, hogy így fog viselkedni.. Mit tehetnénk én most?

-          Gyere velem el. Oda.. hozzánk. Tuti felvidulna, ha látna.

-          Sajnálom, most nem érek rá, majd máskor. Nem sokára kezdődik a műszakom.

-          De hol? Csak hogy tudjuk. Kérlek, ne taszíts el minket… - könyörögtem neki. Tényleg jó lenne vele találkozgatni, mert mindegyikünk nagyon megkedvelte. Kivéve talán Zayn, ide idővel ő is megkedvelné. Érzem. Én még meg is döngetném de ez ízlés kérdése… Megcsörrent a telefonom, szóval Caro már ott van.

-          Nekem is mennem kell, de megígérem neked, hogy még találkozunk!

-          Szerbusz Harry. – és elindultam gyors léptekbe a park felé. Caro nagyon mérges lesz, de megérte. Gyorsan útközben írtam Liam-nek egy SMS-t.

„ Láttam Lilly-t, egy srácot ölelgetett és Caroline háza közelében dolgozik. Remélem segítettem. xx H.”

„Hol? Mikor? Gyere haza most! Megbeszélés! xx Li”

„ Nem érek rá! Találkozóm van! „

Na megcsörrent a telefonom. Liam volt az..

-          Nem érdekel hol vagy, de azonnal haza dugod a seggedet!

-          Nem megyek, mert programom van. Nem érted? – kiabáltam bele a telefonba.

-          A legjobb barátodról van szó. Nem érted? És mit keresel annak a nőszemélynek a házánál? – faggatózott tovább.

-          Vele van találkozóm…

-          De Harry.. megmondtuk és Paul is azt mondta, hogy tilos azzal a nővel kavarnod. Csak kihasznál téged.. Hát nem érted?? Csak egy kellék vagy neki, hisz ott van a családja..

-          Nem érdekel.

-          Azonnal told haza a hájas seggedet Harold! – üvöltött bele a telefonba Niall. – Ha nem jössz, akkor szólunk a drága menedzserünknek, hogy kivel találkozgatsz a háta mögött.

-          Azt merd megpróbálni.. – ezt nem hiszem el.

-          Tudod, hogy képesek vagyunk rá.. hisz Louis-ról van szó.

-          10 perc és otthon vagyok.. – dünnyögtem.

-          Szevasz.

Caroline kinyír ha megtudja hogy lemondom a programunkat. Nem baj haza kell mennem. Sietve, ahogy csak tudtam rohantam haza a fiúkhoz.

*

Istenem. Harry. Találkoztam vele. Alig kapok levegőt. Mégis mi volt ez? Mit keresett erre fele? Nem tudhatja meg azt, hogy hol dolgozok.. ÉS Louis. A fenébe. Én miattam gubózott be a szobájába. De hát nem csináltam semmit. Vajon miért ilyen gyenge most a lelki állapota? Talán történt vele valami, amit még a srácoknak, sem mert elmondani? Istenem szegény srác. Úgy magamhoz ölelném és vigasztalnám. De nem merek oda menni. Fenébe a gyávaságom miért nem vagyok olyan bátor mint egy ketten az árvaházban. Én is gynege jellem vagyok mint Lou.. Hogy lehetek ennyire nyuszi?

Miután megnyugodtam bementem a srácokhoz egy jóét puszira mivel későn értem vissza plusz még ki is pakoltam. Nagyon aranyosak voltak, kérdezték, hogy hogyan sikerült a találkozás. Én pedig mindent elmeséltem nekik. Nagyon örültek annak, hogy befogadott a családom, de annak már nem nagyon örültek, hogy elköltözök Austinnal. Mielőtt elmentem volna a szobámba elénekeltem nekik Demi Lovato egyik számát a This is me-t. Nagyon tetszett nekik még meg is tapsoltak. Tényleg imádni, valóak ezek a gyerekek és úgy érzem befogadtak.

Az ágyamban feküdtem és gondolkoztam a lehető legjobb megoldáson. De egy pittyegés megzavart. Ijedtemben azt sem tudtam hol vagyok, még az ágyról is leborultam.

Mint kiderült a táskámból jött ez az idegesítő hang, azon belül is a telefonomból. SMS-em jött, de nem tudom, hogyan kell kezelni ezt az izét. Egyszer csak talán belejövök. Majd reggel meg kérem, Tim-et segítsen ezzel a telefonnal, ő úgy is keni, vágja az ilyen témákat.

-          Jó reggelt édeskéim. – nyitottam be a szobájukba.

-          Lil ma nincs suli, miért kell ilyen korán kelnünk? – zsörtölődött Tim.

-          Tudod, azért mert mára programot terveztem számotokra. Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk a vidámparkba?

-          Hú, már nem is vagyok fáradt.. – ugrott ki az ágyból Tim.

-          Na, ez a beszéd, csajok? Nektek van kedvetek jönni?

-          Persze. – ásított egyet Lexi.

-          Akkor menjetek le reggelizni, már meg van terítve és 1 óra múlva az ajtóban találkozunk.

Készülődés közben nagyon sokat gondolkoztam. Nem sokára már nem fogok itt lakni ennél a borzalmas nőnél. De mi van akkor, ha nem jön össze a lakás dolog és örökre itt kell élnem? Nem, nem, nem! Soha. Bízok az unokatesómban és sikerülni fog az összeköltözés. De ha nem is van egy kis pénzem amiből tudnék egy kisebb lakást venni.

-          Lilly, ugye felülünk a London Eye-ra?? – húzogatta a kezemet Sophie.

-          Persze, gyertek sorba állunk. – nagyon jó kis napon vagyunk túl. Ez az utolsó állomás és megyünk haza. Az asszonyom tuti ki fog akadni, ha sötétedés után viszem őket haza.

-          Nézzetek előre, csomóan állnak itt. – nyafogott Alex – Fáj a lábam ebben a cipőben.

-          Kellett neked ilyet felvenni. –szekálta atesóját Tim.

-          Én pedig vattacukrot szeretnék. Most. – hisztizett Sophie.

-          Picim – guggoltam le mellé – nagyon szeretnél? Mert ha most kiállunk, a sorból sajnos nem tudunk felmenni az óriáskerékre..

-          Igeeeeeen.. – és elszakadt a cérna. Szegénykém elsírta magát.

-          Psssszz.. Ne sírj.

-          Figyelj, - fogta meg a vállamat Tim. – szaladj el az édességért mi addig itt állunk a sorba.

-          Köszönöm. sietek, de addig maradjatok itt. – Gyorsan elszaladtam a vattacukorért, körülbelül 5en voltak előttem, de a sor az gyorsan ment. Kértem 2 darabot és visszaindultam. Sietve mentem közben pedig hátra néztem, de bárcsak ne néztem volna. Fellöktem valakit. Az illető (egy srác volt) baseball sapkát viselt és napszemüveget. Ilyenkor napszemüveg? Hisz mindjárt sötétedik. Tuti valami híresség az. Én meg neki estem, jesszus de gáz vagyok..

-          Nem látsz a szemedtől? – förmedt rám.

-          Ne haragudj. Nem láttalak. – a srác jobban szemügyre vett és levette a napszemüveget. Óóó, jaj! Végem van. El sem tudjátok képzelni kivel futottam össze…Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire béna legyek..

-          Hát ez hihetetlen! – nevetett fel a srác.

-          Én is ezt mondom. Manapság csak belétek botlok..

-          Zaynee ki ez a csaj, és miért nem mutatsz be neki? – nyafogott egy szőke hajú csajszi aki szintén el volt „takarva”.

-          Most várj szívem, majd elmesélem.

-          Hát én mentem is. Sziasztok. – daráltam le és el is indultam de Zayn visszarántott.

-          Kérlek, ne rohanj el. Szükségünk van rád. Louis ki van idegileg és csak téged akar. Amit nem teljesen értek, hogy miért pont téged, amikor nem is ismer… De kérlek, gyere el hozzánk és vidítsd fel. Még Paul se tudja, mi van vele, nem mertük el mondani neki. Szerencsére elutazott 2 hétre. Plusz jó lenne ha a telefon számodat megadnád hogy eltudjunk érni..

-          Sajnálom, de mennem kell. A gyerekek várnak rám. Örülök a találkozásnak.

Elrohantam. Futottam a srácokhoz. Szerencsére mi kerültünk sorra így nem kellett amiatt aggódnom, hogy netán Zayn utánam jönne.

-          Lilly mi a baj? Olyan szomorúnak tűnsz. – gyűltek körém a srácok.

-          Nincs semmi baj, csak mostanában olyanokkal találkozok, akikkel nem lenne szabad.

-          Kire gondolsz?

-          Tegnap a ház előtt  Harry-vel találkoztam, az előbb pedig Zayn-el.

-          A One Direction-os fiúkkal? – lepődött meg Alex.

-          Igen…

-          És ez miért baj? Azt hittem kedveled őket.. – tanakodott Tim.

-          Tudjátok, Louis miattam nem mozdul ki a szobájából és nagyon rosszul érzi magát. Amikor vele vagyok, nagyon furcsa érzést érek, amit nem tudok megmagyarázni..

-          Talán szerelmes vagy belé? – lepődött meg Sophie.

-          Nem tudom picikém, de amikor látom, a hideg is kiráz. Mintha már ezer éve ismerném őt.

-          De azt még mindig nem értem miért kerülöd a srácokat.

-          Ez egy hosszú történet, majd elmesélem nektek.

-          Tanácsolhatok neked valamit? – kérdezte tőlem Alex. Mire én bólintottam.

-          Menj el Louis-hoz. Szüksége van rád. De tényleg..

-          De…

-          Nincs de. Itt vége. Mennünk kéne. Anya már vár ránk. De ezt gondolt meg.

Talán igazuk van és tényleg találkoznom kéne vele? Megbeszélni mindent és megvigasztalni? Nem tudom.. Még nincs, itt az ideje úgy érzem.

*

„Sürgősen hívjatok össze egy kupaktanácsot. 15 perc és otthon vagyunk Perrie-vel. Nagyon fontos! xx Z.”

Miután a srác elvált Lilly-től azonnal írt egy SMS-t. Egyre gyakrabban összefutnak vele, valahol a közelben kell laknia. Liam egyből megértette az SMS lényegét és otthon várakoztak a nappaliban. Ott volt Danielle, Eleanor, Liam,Niall és Harry. Mindenki türkön ült. Tagnap kitárgyalták, hogy Lilly valahol abban az utcában lakhat,és van mobilja is. Kell az a telefonszám többek között ezért is muszáj megtalálniuk. Mivel szerdán érkezik haza Paul, ő neki is meg kell jelennie szombaton Caroline házában. Ott tartanak valami féle X-Faktoros bulit. Ott lesznek az akkori versenytársak, a mentorok és a két műsorvezető (Caroline és Olly). Szóval nagy buli várható. Addigra össze kellene szednie magát Lou-nak vagy legalább látszatra.

Amikor Zayn és Perrie majdnem betörték az ajtót elkezdődött a kupaktanács.

-          Szóval mi volt olyan rohadt fontos, hogy Liam kirángatott a fürdőszobából? – duzzogott Harold

-          Ülj le, veled még számolunk a Caroline-os ügy miatt. – szólt rá Zayn.

-          Szóval mi olyan fontos, hogy ilyenkor ide hívtatok? – kérdezte Eleanor.

-          Csak az, hogy találkoztam Lilly-vel – ennél a pontnál mindenki ránézett a fiúra. – és amikor meglátott elég zaklatottnak tűnt.

-          Micsoda? – ugrott fel Niall. Igen, a jó öreg Niall… még mindig teljesen oda van a lányért, de soha nem adja fel. Egyszer úgy is az övé lesz.

-          Pontosan, mondtam neki, hogy Louis teljesen kivan és szeretnénk, ha meglátogatná.. Plusz a számát is elkértem.

-          Na és erre mi volt a válasza? – kérdezte Liam.

-          Az hogy nagyon sajnálja, és már várják a gyerekek..

-          De kik lehetnek azok a gyerekek akikkel már a dedikáláson láttuk? – elmélkedett Zayn.

-          Nem lehet, hogy megtalálta a családját? – kérdezte Niall.

-          Vagy talán egy családnál dolgozik és gyerekekre vigyáz.. – dobta fel Danielle.

-          Igen ez ésszerű megoldás lenne. – szólt közbe El is.

Körülbelül 10 perccel később miután megbeszéltek mindent olyan dolog történt a nappaliba, amin mindenki meghökkent. Főként Louis, aki ezek után még jobban magába roskadt és Eleanor is aki akkora pofont lekevert Harry-nek amekkorát csak tudott.

 Az úgy történt hogy Harry-nek jött egy SMS-e Caro-tól amit Niall felolvasott. Harry futott a telefonjáért. A szöszi átdobta El-nek a telefont, aki hirtelen azt sem tudta mi történik és későn eszmélt fel. Harry ráugrott a lányra és véletlenül megcsókolta a lányt. Ekkor jött be a szobába Louis. Rámeredt a csókolózó párra és csak ennyit tudott kinyögni:

-          Ti meg mi a büdös fenét csináltok? – a szeme könnybe lábadt és hitetlenkedve figyelte a „turbékolókat”.

15. rész – Otthon, édes otthon

5-6 komi után jön a kövi rész :)
jóó olvasást :)

-          Micsoda? – alig hitt a fülének. Végig gondolta magában a 10 év történéseit és újra megszólalt. – Lilly? Te vagy az?

-          Adam bácsi! – felszakadt belőlem a sírás. De ahogy láttam ő is sírt.

-          Gyere ide te mamlasz! – megfogta a kezemet és magához húzott és egy puszit nyomott a fejemre. Olyan jó volt ismét magamhoz ölelni.

-          Apa! Ki ez a lány? És miért mondta azt, hogy a nagybátyja vagy? – értetlenkedett a kislány, akit Jessie-nek hívnak.

-          Majd elmesélem picikém, de te gyere be. Itt vannak a rokonok, mert ünnepelünk. Nem tudom emlékszel-e Bryan-re a nagy fiamra. Nálad 3 évvel idősebb. – én bólogattam. Persze hogy emlékszek Bryan-re. Sokszor játszottam vele, de ő inkább Nath-el volt el. Hisz majdnem egy idősek. Én pedig Austinnal éltem a mindennapokat.

-          Nem szeretnék zavarni, hisz ünnepeltek. Majd visszajövök máskor. – már indultam volna, amikor visszarántott.

-          Nem zavarsz hisz családtag vagy. – igen erre a pici szóra vártam mindig, hogy ezt mondja nekem valaki. Valaki, akinek én a családja vagyok. Olyan jól esett.

-          Köszönöm. – bekísért az ajtón én pedig idegesen megtorpantam. Mit fognak szólni a jöttemnek? Vajon itt van a nagyi is?

-          Félek bácsikám. – nyögtem ki, amikor meglátta zavarodottságomat.

-          Szólok a többieknek, hogy fel legyen készülve rendben?

-          Rendben. – szépen elindultak én pedig hallgatóztam.

-          Ki volt az? És miért sírtál?- kérdezte tőle egy női hang. Talán Jessica néni lehetett vagy nem tudom nem ismertem fel a hangját.

-          Egy váratlan vendég. –az eddigi nagy hangzavarból csönd telepedett a szobára. Senki nem értette azt, hogy ki jöhetett.

-          De mégis ki az apa?

-          Mindjárt meglátjátok – na, itt az én időm, leraktam a cucctáskámat és vártam. – Gyere be.

-          Sziasztok. – köszöntem félénken a családomnak. Körbenéztem. Mindenki döbbent arccal nézett rám. Senki nem ismert fel. De én felismertem egy két embert. A nénikémet, az unokatesóimat, a nagyikámat (Úr isten, de szeretném magamhoz ölelni), de volt pár ismeretlen arc is.

-          Hát ő kicsoda? – kérdezte valaki. Mindenki el kezdett susmorogni a nagyi pedig felpattant. -  Emma? Kislányom?

-          Nagyi miket beszélsz? Hogy lenne ő Emma néni? Ő rég meghalt.. – na és itt ismét hatalmas csend állt be.

-          Te vagy az? – kérdezte tőlem Jess néni. – Lilly te vagy az?

-          Igen én volnék az.. – hajtottam le a fejemet.

-          Édes istenem. – hirtelen körülöttem termett mindenki, aki megismert és ölelgetni kezdtek. – Tiszta anyukád vagy! Hihetetlen..

-          Drága kis unokám! – ölet magához a nagyim és neki is ugyan úgy záporoztak a könnyei, mint nekem. – Annyira hiányoztál.

-          Te is nekem nagyi. Olyan régóta várok erre a pillanatra, hogy magamhoz öleljelek. Az árvaházban minden éjjel azért imádkoztam, hogy ismét láthassalak.

-          Valaki elárulná, hogy ki ez a csaj és miért ölelgetitek ennyire? – kérdezte egy hang hátulról. Őt nem ismertem fel sajnos.

-          Kicsim nem is emlékszel Lilly-re? Kiskorodba nagyon sokat voltatok együtt.

-          Nem, kéne? – a csajszi talán 2 évvel lehetett fiatalabb nálam, de nagyon kiakasztó volt már most. Pedig én általában kijövök a korombeliekkel.
-   Hát nem túlzottan érdekel, de az én szobámat nem fogja megkapni...

-          Na, mi ez a sírós hangulat? – jött be a szobába Austin. Amikor meglátott engem teljesen elfehéredett, még a tálcát is eldobta magától. – Lilly?

-          Austin! – odarohantam hozzá és megöleltem. Ő az, akivel nagyon jól éreztem magamat. Egyidős velem. A család soha nem értette miért lógok vele annyit, csak azért mert ő megértett és rettenetesen szerettem. Ha a nagybátyáim elvették a kajámat, ő mindig oda adta az övét, nem számított, hogy mennyire volt éhes.

-          Édes istenem! Prücsök! Annyira hiányoztál. – kb. 10 percig el se engedtük egymást. Istenem, de jó volt a közelében lenni. Eszembe jutottak a régi szép idők.

-          Te is rettenetesen.

-          Had nézzelek meg. – megfogta a kezemet és megpörgetett. – Tényleg ugyan olyan, vagy mint az anyukád. Kedves, gyönyörű, szeretni való…

-          Anya.. – itt ismét elszakadt a cérna és zokogni kezdtem. Leültettek a fotelba és próbáltak megvigasztalni. Mint kiderült nekik is nagyon hiányoznak anyuék és nagyon megbánták azt, hogy nem fogadtak örökbe minket. Később már magukhoz akartak venni minket, de akkor már nem voltunk az árvaházban. Ha még ott lettünk volna akkor talán most is Nath-el lehetnék..

-          Lilly, kérdezhetek valamit? – kérdezte tőlem Austin kint a kertben pár órával később.

-          Persze, mi történt Nath-el? És veled? Milyen a sorod?

-          Hát őt hamar elvitték, de én nem kellettem neki. Szétválasztottak egy elég erős testvéri köteléket. Sokáig zokogtam, nagyon hiányzott a családom. Magamba fordultam, senkivel sem beszéltem. Aztán átvittek egy másik árvaházba, Londonba, ahol idősebb árvák voltak ott sokkal jobban fel tudtam szabadulni. Beleszerettem egy korombeli srácba, de természetesen nem mondtam el neki, ez egy plátói szerelme volt. Megismertem egy fiúbandát, akiknek egyszerűen imádom a zenéjét. Az árvaházban az utolsó karácsonyon sikerült találkoznom velük. Nagyon boldog voltam. Az egyik énekessel még duettet is énekelhettem az apácák jóvoltából. – így visszagondolni arra a karácsonyra csodálatos volt. Aznap ismertem meg személyesen a fiúkat. Nem tudom miért voltam olyan bolond hogy elrohantam Louis elől. Talán azért mert féltem, de mégis mitől féltem? – Az árvaház után az utcán éltem. Padon aludtam és utcazenészként tengettem a minden napjaimat.

-          Micsoda? – ijedt meg az uncsitesóm. – Te az utcán éltél, mint egy koldus?

-          Igen, sajnos nem volt se pénzem, sem otthonom se családom.. A születésnapomon pedig egy kórházban ébredtem, kiderült, hogy tüdőgyulladást kaptam. Egy nagyon rendes srác vitt be, akivel másnap elég jól elbeszéltem. Nem is tudom hogyan, de egy nőhöz kerültem szolgálónak. Elég rosszul bánik velem, egyszer a férje majdnem megerőszakolt.

-          Édes istenem… mik történtek veled kicsikém.. – jó szorosan magához ölelt. – De ugye már nem dolgozol ott?

-          De igen, ha nem lennék ott, akkor most az után élhetnénk, lakás és pénz nélkül.

-          Akkor maradj itt nálunk. Van hely és nagyon szeretünk.

-          Tényleg nagyon jól hangzik, de nekem Londonba van az életem és fizető állásom. Sőt a gyerekeket is nagyon szeretem, akiket úgymond nevelek.

-          Értem.. és mit szólnál ahhoz, hogy velem költözz össze. Pont azon voltam, hogy már elég volt az itthoni légkörből.

-          És pont most akarsz elköltözni, pont velem?

-          Igen nagyon jó lenne. Úgy is kellett volna egy lakótárs. Na, mit szólsz? – kérdezte tőlem mosolyogva.

-          Hát ez fantasztikus lenne. Egy ilyen emberrel együtt élni veled.  – tényleg nagyon boldog voltam hogy vele élhetek.

-          Hát akkor ezt megbeszéltük, de csak következő hónapban tudunk költözni, mert még rengeteg elintézni valónk van.

-          Rendben, nekem jó lesz.

*

-          Louis elárulnád mi a bajod? – faggatott Eleanor.

-          Semmi, de már ezerszer mondtam. – mondtam unottan. Egyszerűen semmihez nem volt kedvem, csak az ágyamban feküdtem és a plafont bámultam.

-          Csináltunk neked mindenféle répás kaját, te pedig egyikből sem ettél. Velem van bajod? – már kezdett nagyon mérges lenni.

-          Nem, de kérlek, hagyj, magamra egyedül akarok lenni.

-          Itt fekszel a szobádban 2 napja. Tök sötétben ki se teszed a lábadat…

-          Mondom hagyjatok magamra. – nem akartam beszélni senkivel így a fejemre húztam a takarót.

-          Hát jó. Majd ha ismét normális leszel, hívj, ha egyáltalán még akarsz. – megfogta a táskáját és kiviharzott a szobából. Nem tudom, mi van velem. Miért veszekedek azzal a lánnyal, akit rettenetesen szeretek és a kezét is meg akartam kérni. De Lilly mindenképp meg kell keresnem. Talán egy magán nyomozót kellene ráállítanom hogy, megtalálja őt. De jó lenne ismét magamhoz ölelni és beszélgetni vele. Sokkal jobb kedvem lenne most.

-          Na sikerült vele beszélned? Vagy legalább sikerült rábírni arra, hogy egyen valamit? – kérdezte a szobából kiviharzott lányt a Zayn fiú.

-          Ne is mond… én elmentem. Rátok bízom. De az tuti hogy valami nincs rendben vele.. – válaszolta El.

-          De hát ezzel mire akarsz célozni? – nézett fel Harry a laptopjából. Nagyon aggódott a legjobb barátjáért.

-          Arra hogy mióta ez a Lilly lány bejött az életébe engem kezd elhanyagolni. Őt akarja megtalálni minden áron. Így én kezdek feleslegessé válni..

-          Igen.. tudjátok én arra gondoltam, hogy felhívhatnánk egy pszichiátert.. – ajánlotta fel Liam.

-          Micsoda? – hökkent meg Harold. – Te komolyan gondoltad azt amit az előbb mondtál?

-          Igen, de ez szerintem is jó ötlet. – bólogatott a Calder lány.

-          Vagy legalább a tanácsát kérhetnénk ki.

-          Én ezt nem tartom jó ötletnek. – szólt közbe Niall. – Ha ezt megtudja akár örökre meg is utálhat minket.

-          Inkább legyen akkor depressziós? – állt fel Zayn.

-          Nem ezt mondtam, de akkor nem tudhatja, meg hogy kihez fordultunk.. – tanácsolta Eleanor.

-          Én ebből ki akarok maradni – emelte fel a kezét Hazza, meg fogta a notebookot és bement a szobájába.

*

Az este nagyon jól telt. A család nagyon kedves volt velem, és az egyik vendégszobát is megkaptam. Vacsora után családi képeket nézegettünk, sokat pityeregtem. Később az is kiderült, hogy anyáék hagytak ránk pénzt, ha netán történne velük valami. Így nekem is van egy kis kezdő tőkém a közös lakáshoz. Lefekvés előtt pedig családi videót néztünk. Austin és én volt olyan, amikor sokszor felnevettünk vagy csak annyit mondtunk: „Emlékszel?” Vagy, hogy „ Jéé, ilyen is volt?” Nagyon jó érzés volt vissza emlékezni és még anyákat is láttam. A videók után pedig elmentem zuhanyozni és befeküdtem az ágyamba.

Reggel úgy keltem fel mintha a tegnapot csak álmodtam volna. Megdörzsöltem a szememet és nem. Tényleg a valóságba vagyok. Megreggeliztem és össze készítettem a cuccomat, mivel a buszom délután 3kor indul, most pedig 11 óra van.

-          Jól aludtál? – kérdezte a nénikém.

-          Igen, nagyon szépen köszönök mindent. De most elmennék a temetőbe ha nem baj. Régen voltam kint náluk.

-          Rendben van kicsikém menjél csak. Ne vigyen el valamelyik fiú?

-          Nem köszönöm. Jót tesz nekem a séta és amúgy is nagyon régen voltam itthon. – Oda jött hozzám és jó szorosan megölelt és még egy puszit is adott.

Sokan voltak kint a temetőben. A virágboltban vettem egy virágcsokrot és két darab gyertyát. Szépen elhelyeztem a síron és leültem a mellette lévő padra. Először imádkoztam utána pedig hozzájuk beszéltem.

-          Látjátok? Megtaláltam a családomat és most boldog vagyok. Már csak a bátyuskám hiányzik. Ugye segítetek megtalálni őt?  Annyira hiányzik már. És még arra is szeretnélek megkérni titeket had, találkozzak ismét a fiúkkal. Bocsánatot szeretnék kérni Lou-tól, ami miatt úgy elrohantam előle. Anya, szerintetek is jó ötlet összeköltözni Austinnal? Mert tényleg nagyon szeretem ezt a srácot, és benne tejesen meg bízok és meg szeretném köszönni azt a pénzt, amit ránk hagytatok. Nagy szükségem van rá..

Sajnálom, de mennem kell.. Kérlek, maradjatok velem mindig és segítsétek az utamat. Nagyon szeretlek titeket.

Gyorsan haza mentem és már be is pakoltam készen létbe álltam, amikor beállított Austin.

-          Ugye el akartál tőlem búcsúzni mielőtt elmész? – tette csípőre a kezét.

-          Ha időben haza érsz igen, ha nem akkor sajnos nem. Megy a buszom Londonba és nem késhetem le.

-          Ejj, anya nem is mondta, hogy én, viszlek vissza?

-          Nem, nem voltam itthon. Kint voltam a temetőben anyáéknál.

-          Oh… értem.. – de gyere velem fel a szobámba, van egy kis meglepetésem számodra.

-          Meglepetés? Nekem? De hát miért? nincs születésnapom, se névnapom… - tényleg nem értettem miért kapok ajándékot.

-          De volt.. a 18. nem régen és vettem neked valamit.

-          De nem kellett volna.. ne butáskodj.

-          Gyere! – megfogta a kezemet és húzni kezdett a szobája felé. Ott lelökött az ágyra és kotorászni kezdett a szekrényébe.

-          Meg van. – Egy kis dobozt vett elő és egy fényképkeretet egy képpel. – Boldog szülinapot így utólag is. Azt- itt a dobozra mutatott- közösen kapod mindenkitől, gondoltuk szükséged lesz rá. Ezt pedig tőlem kapod, egy kis emlék.

Kibontottam a csomagot és elkerekedtek a szemeim. Egy telefon volt benne, egy olyan telefon amit én nem tudnék kifizetni abból a kis semmiségből amit Caro fizet nekem. És a képkeret is gyönyörű volt. Benne volt egy kiskori közös képünk. 4en voltunk rajta. Nath, Ő, én és a bátyja. Nagyon jó kép volt rólunk.

-          Ezt nem fogadhatom el. Nagyon drága lehetett és amúgy sem tudom hogy kell használni.

-          Egy felejtsd el hogy vissza adod mert különben megsértődök. Kettő 18 éves vagy, kell neked egy telefon, különben is akkor min beszélgethetnénk? Három megtanítalak rá. Nem nehéz.

-          De akkor is egy vagyon volt….

-          Nincs vita!

-          Akkor nagyon szépen köszönöm!

-          Ugyan nincs mit. Beírtam az összes telefonszámot, tettem fel képeket is rá és van rajta pár játék. Remélem, azért bele jössz a kezelésébe.

-          Reméljük. De gyere induljunk mert el fogok késni és akkor végem van Caroline-nál.

Mindenkitől szépen elbúcsúztam és megköszöntem az ajándékot. A nagyit jó szorosan magamhoz öleltem és megígértem neki hogy amikor tudok jönni fogok és meglátogatom. Útközben sokat beszéltünk és megbeszéltük a költözést is. Azt mondta hogy valamikor feljön Londonba és közösen elmegyünk megnézni a lakást.

Bevittük a cuccaimat a házba utána pedig a járdán búcsúzkodtunk, amikor valaki megköszörülte a torkát. 

-          Elnézést, de tovább szeretnék menni a járdán.. Elengednétek? – nagyos ismerős volt a hangja. Azonnal elengedtem az unokatesómat.

-          Harry?

-          Lilly?