27. rész – Kívánjatok sok sikert...

sziasztok!

Idén utoljára jelentkezem nektek új résszel :) Remélem azért tetszeni fog és jövőre is ugyan úgy követitek majd a blogot mint idén ;)

Köszönöm hogy + 2 olvasóval bővelkedtünk és hogy elértük a 12.000 látogatót is :) 

kb. 8 komi és jön az új rész :) 

Jó olvasást  és Békés Boldog Új Évet kívánok mindenkinek :)

Puszii :)

Jövőre találkozunk ;) 

-          Nem is mondtad, hogy megtaláltad Nath-et. Öreg rég láttalak. – a világ forogni kezdett körülöttem. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Talán el kellene süllyednem, vagy nem tudom. Mi történik akkor, ha kiderül a titkom?

-          Nath-et? – alig jött ki hang Lilly torkán. Szóval ő is meglepődött. A víz már szabályosan folyik le a hátamról..

-          Jajj srácok nehogy szívinfarktust kapjatok. Tudom, hogy te Louis Tomlinson vagy. A hőn emlegetett srác. – nevetett fel. Először nem ismertem fel. De amikor bemutatkozott, minden tiszta lett. Hiszen ő az unokatestvérem. Austin.

-          Bolond. Akkor nem is kell bemutatnom neked. Lou ő itt az legeslegjobb uncsitesó az egész világon.

-          Na ne túlozzunk, de azért köszönöm a bókot. – én megszólalni sem tudtam. Itt van körülöttem a családom egy része. Istenem kiskoromban mennyire szerettem volna ezt a pillanatot, de most.. nem vagyok rá készen. Most nem..

-          Ne haragudjatok, de én most megyek. Lilly majd beszélünk. Austin örülök, hogy megismerhettelek. Jó éjt. Sziasztok. – ahogy tudtam menekültem a lakásból. Nem akartam maradni. Éreztem a fojtogató érzést, ami nem bírt maradásra bírni. Sajnálom. Nekem ez nem megy. Már a lépcső alján voltam, amikor hallottam hogy utánam kiabálnak. Az unokatestvérem volt az.

-          Hé Louis. Várj!

-          Tessék? – tettetem természetességet mintha semmi sem történt volna.

-          Miért mész ilyen korán? Történt valami?

-          Nem dehogy is. Csak tudod.. –elakadt a hangom.

-          Tudod, nem ismerjük egymást olyan régóta. Konkrét most ismerkedtünk meg, de olyan érzésem van, mintha pisis korom óta ismernélek.

-          Milyen igaz. – gondoltam magamba.

-          Mit szólnál hozzá, ha beülnénk valahova inni és elmondanád, hogy mi nyomaszt. Nem kötelező, de gondolom egy pasinak könnyebb elmondani, mint egy lánynak. Gondolok itt a lakótársamra.

-          Hát igazad van. – párszor megfontoltam a dolgot és arra jutottam, hogy jobb, ha megbeszélem valakivel. Már nem tudom magamban tartani ezt a súlyos titkot. Talán még az igazat is elmondom neki. Talán ő segíthet nekem,.

-          Szóval? Mehetünk?

-          Persze, és kösz.

-          Semmi. De várj meg felfutok a pénztárcámért és a mobilért. Fél perc és itt vagyok. – már indult el, felfele amikor megállítottam.

-          Én fizetek természetesen. – ajánlottam fel.

-          De én ezt nem hagyhatom, hiszen én hoztam fel a kocsma ötletét.

-          Nincs vita. Na, gyere menjünk. – próbáltam mosolyt csalni az arcomra.

Nem tudom mióta ülhettünk ebben a kis eldugott kocsmában, de nagyon jól éreztem magamat. Hála istennek a rajongók sem kaptak el így tényleg nagyon jól fel tudtam oldódni. Sok minden szóba került, de a legnehezebb téma még csak most jött.

-          Szóval azt mondod, van egy őrült nagy titkod, amit senki nem tud az egész világon kivéve a szüleid?

-          Igen. Tudod ez egy nagyon régi titok, amit már alig bírok magamban tartani.

-          Várj, had találjam ki.. – elővett valami nagyon furcsa arcot, amin elnevettem magamat. – Valójában lány vagy, és hogy ne derüljön ki a titkod a gatyádba egy répát szoktál elrejteni. Ezért is kedveled annyira azt az átkozott zöldséget. Nem igaz?

-          Nem vagy vicces haver. Amúgy ennél sokkal komolyabb a dolog. És muszáj esküt tenned, ha elmondom neked. – az arcom komoly lett. -

-          Esküszöm nem adom ki a titkodat a sajtónak..

-          Még szép.

-          Várj. Eszembe jutott.  Üldöz az F.B.I. és nem fedheted, fel az igazi arcodat különben kitoloncolnak? – szinte már megszakadt a röhögéstől.

-          Állj már le. Nincs ilyenről szó. Habár izgalmas lenne, ha üldöznének. – belegondoltam.

-          Na, komolyra fordítva a szót. Miről akartál beszélni. Mi az a titkok, amibe segítenem kéne?

-          Semmi, majd megbeszéljük máskor. Most igyunk még egy kört a tiszteletünkre.

-          Benne vagyok.

És ez így ment hajnali 5ig. Én nem hoztam szóba a témát mivel még nem éreztem magamat késznek. Austin elmesélte, hogy hogyan találkoztak újra a nagy családi ünnepen, és hogy mennyire örült neki. Kérdezgettem a család felől, hiszen érdekel ki, hogy van. Annyira boldog voltam, amikor megtudtam, hogy a nagyi él és virul.  Csak hiányoznak neki az unokái és a lánya. De mivel Lilly-t visszakapta kicsit megnyugodott. Valamikor meg szeretném látogatni, csak meg kell kerülnöm. Majd Austinnal beszélek. Elég sok ital elfogyott, de nem érdekel. Megérte. Még a holnapi másnaposság is ér ennyit, mint ez az este.

Búcsúzásnál tartottunk, amikor magához ölelt és ezt mondta:

-          Tudod haver, nagyon örülnék, ha te lennél az elveszett tesó. Tényleg olyan, vagy mint ő. ÉS Lilly is imád téged. Nincs egy olyan sötét titkod, hogy téged örökbe fogadtak és az én elveszett rokonom vagy?

-          Figyelj, és ha azt mondom, hogy minden igaz amit itt és most felsoroltál? És engem valójában Nathan King-nek hívnak ?

-          Hát akkor esküszöm, felkaplak és megpörgetlek. Lilly de boldog lenne akkor istenem. De hát ez sajnos nem lehetséges..

-          Austin fogd fel! Én vagyok az! De nem merem elmondani senkinek. Mindenki csalódna bennem…

-          Jajj haver túl sokat ittál. Jobb lesz, ha haza mész.. –jó erősen vállba vert majd elindult a bejárat felé. – Jó volt iszogatni. Remélem, még beszélünk.

-          Én is remélem…

/Miley Cyrus – Stay /

-          Szia.. – nagyon szomorú lettem.. ő bement az ajtón én pedig ismét egyedül maradtam. Miért nem hitte el, hogy én vagyok az? Ennyire hihetetlen lenne? Hogy ez az elesett fiú, akit elszakítottak a családjától képes volt felállni és folytatni az életét? Lassan elindultam a sötét és nyirkos londoni utcán és csak sétáltam. Lassan hajnalodik én pedig még haza se értem. Nem maradok itthon. Jobb lesz nekem, ha innen minél messzebb megyek. Még ma visszamegyek Olaszországba. Mindenkinek ez lenne a legjobb. Nem akarok több embert megbántani. Remélem Austin emlékezni fog erre a beszélgetésre és észbe kap. Ahogy itt sétálok, eszembe jutnak a kiskori emlékek. Mármint azok, amik megmaradtak. Anya, apa, a nagyi.. rettenetesen hiányoznak. Ezt le se tudnám írni nektek. Bárcsak visszaforgathatnám az időt. Nem hisztiznék, nem lennék akaratos. Rendes gyerek lettem volna, akkor apa nem akad ki, nem fordul hátra és nem történik a baleset. Ez az egész az én hibám. És nemsokára ismét október 12.-e lesz. Az a borzalmas nap. A fenébe! Jó erősen bele vágtam a falba. Talán eltörött a kezem, de nem érdekel.. Ez a fájdalom, amit most érzek nem ér fel azzal, ami most a szívemben mászkál. A kezem csak dagad és lilul, de engem nem érdekel. Tényleg. Amikor haza értem anya már ébren volt és a nappaliban ült. Oda mentem hozzá és zokogva magamhoz öleltem. Nem szóltunk egy szót sem. Nem kellettek ide szaval, tudta jól milyen lelki állapotban vagyok. Azaz életerős fiú, aki mindig nevet és bohóckodik, most zokog, és összetört.

-          Kisfiam. Merre voltál? Nagyon aggódtam érted.

-          Ne haragudj mami. De ki kellett szellőztetnem a fejemet, majd elmentem Lilly-hez, utána pedig beültem egy kocsmába.

-          Édesem, kocsmába? Miért teszed tönkre magadat? És ha elkapnak az újságírók?– kérdezte tőlem.

-          Beszélnem kellett valakivel, és muszáj volt felejteni. De tényleg sajnálom mami. Mindent. Ma visszamegyek. Paul is bosszant az sms-ekkel.

-          Már ma? Hisz alig voltál itthon. Tegnap jöttél…

-          Tudom, de muszáj, és már itthon sincs keresni valóm. – eszembe jutott a húgom. Soha többé nem fog beszélni velem..

-          Ne beszélj badarságokat. Na gyere, menj fel aludni legalább egy kicsit. – pont azt a kezemet fogta, meg amelyiket valószínűleg eltörtem.

-          Áhh..

-          Jézusom! Mit műveltél a kezeddel? – anya arca lefehéredett én pedig semmit se tudtam kinyögni.

Kint ülök a raptéren. A kezem gipszben. Tök egyedül várom, hogy a gépem 1 óra múlva felszálljon. Csak anya tudja, hogy mikor megy a gépem. Minek szóljak másnak? Utálok búcsúzkodni. Akitől elbúcsúznék azok a húgaim és az unokatesóm. De nem hívhatom fel őket. Nem lenne helyén való. Elővettem az iPadomat és felnéztem a netre. Több cikket láttam, amin elakadt a lélegzetem. „ Feloszlik a One Direction? „ , „ Vajon miért menekül Louis Tomlinson? „ „Eleanor Calder talált magának más pasit? Vajon miért szakított a sztárpár? „

Mi közük van ehhez az embereknek ha? Miért jó nekik, ha bele avatkoznak az életembe. Felnéztem Twitterre is, de jól tettem, hiszen rájöttem arra, hogy a srácok aggódnak értem.

„ @Louis_Tomlinson merre vagy bro? Hamar gyere vissza. xx – ezt Liam írta.

„ @Louis_Tomlinson hiányzol. Gyere vissza hozzánk. sok mindent meg kell beszélni.. xx – Hazza írta nekem.

Úgy tesznek mintha egy éve eltűntem volna.  Tudom hol a helyem, mellettük. Ők jóban, rosszban mellettem vannak. Talán el kellene mondanom neki az egész történetet. Csak még azt nem hogy ki a testvérem. Arra nem vagyok készen, félek hogy megutálnának.. Itt az idő. Gyorsan kiírtam valamit és már szedelőzködtem is, mert a gépem 15 perc múlva felszáll.

„ Itt az idő, hogy kiderüljön az igazság. Remélem akkor is mellettem leszek! Szép napot mindenkinek. xx”

Megfogtam a cucctáskámat és elindultam a tömeg felé. Már majdnem a kapuhoz értem, amikor hallottam, hogy a nevemet kiabálják. Megijedtem. Mi van akkor, ha a rajongók találtak rám? De aztán felismertem azt a tündéri hangot, amit olyan régóta ismerek. Azonnal megfordultam és láttam, ahogy felém fut. A szeme könnyes volt, úgy ahogy az enyém is. Ledobtam a táskámat és elé futottam felkaptam és megpördültem vele. Már amennyire tudok a törött kezemmel.

-          Kérlek, ne haragudj rám. Nem úgy gondoltam azt, amit mondtam. Tudod jól, hogy nagyon szeretlek.

-          Jajj Lotte. Én sajnálom, hogy nem mondtam el. Tudod féltem attól, hogy hogyan fogsz reagálni. Nekem mindig is a pici húgocskám leszel, bármi történjék is. Rendben?

-          Igen. Te pedig az én szuper sztárocska bátyám, akire nagyon büszke vagyok. – jó szorosan magamhoz öleltem.

-          Mennem kell. Bármikor hívhatsz jó? – picit bólintott majd adott nekem egy puszit. Talán ez fog nekem erőt adni, hogy elmondjam a srácoknak. Mennem kell. 5 percem maradt. – Légy jó hugicám.

-          Sziia bátyus… és szeretlek.

Köszönöm istenem! De tényleg. Most hogy tudom a húgom nem haragszik rám valamivel könnyebben szállok fel a repülőre és állok a srácok és a menedzserem szeme elé. Kívánjatok sok sikert.. szükségem lesz rá.

26. rész – Nem is mondtad hogy megtaláltad Nath-et…

Hát sziasztok :)

Meghoztam az új részt.. tudom nem lett olyan jó mint amilyenre vártatok de remélem azért ez is elnyeri a tetszéseteket :) 

Először is Boldog Karácsonyt kívánok minden olvasómnak :)

Másodszor pedig Boldog 21. Születésnapot Lou :) 

Jó olvasást és tényleg ne haragudjatok emiatt a rész miatt.. :/ 

8-10 komi és jön az új rész :)) 

Miután Louis elrohant a csarnokból, a srácok értetlenül ültek a színpadon. Senki nem értett semmit. Még Harry is zavarodottan nézett össze-vissza, hiszen a legjobb barátja őt sem avatta be legtitkosabb problémáiba. Féltik a srácot. Mi van, ha valami hülyeséget csinál? Paulnak mit mondanak hova tűnt Lou? Ki fog akadni, nem kicsit. De talán megérti, mit érezhet most a srác. De hát miket beszélek? A Tomlinson fiú neki sem mondhatja, el mit érez.

-          Srácok, én félek Paul haragjától.. – törte meg a néma csendet Niall.

-          Hát nem kicsit leszünk lecseszve.. már megint Louis miatt. – dörmögött Zayn.

-          Elég lesz, jó? Azt se tudjuk mi történt.. – védte be a mi egyetlen bongyorkánk.

-          Igazad van.. – szólalt meg a Payne fiú is.

-          Mit szólnátok hozzá, ha felhívnánk Lilly-t? Hátha vele beszélt már..

-          Hát nem tudom.. – motyogott Niall.

-          Ne most szöszi. Jó? – durcázott Hazza. Niall-be mi ütött? Egy szót sem váltott Lilly-vel mióta eljöttek, pedig a repülőtéren meg is csókolta. Mit jelentett neki ez a csók?

-          Amúgy is mi van veled öreg? Meg csókoltad a repülőtéren.. azóta egy szót se szóltál hozzá.

-          Nem tudom.. Félek, hogy elutasítana.

-          Barom..

-          De hívjuk már! Nem hiszem el, hogy titeket nem érdekel, mi van a legjobb barátunkkal.. – hát igen. Harry nagyon kijön a sodrából ha nem tudja mi történik a barátjával.

-          Jó-jó.. hívom.. és természetesen kihangosítom.. – védekezett Liam.

-          Hallo! – kb. az 5. csengésre vette fel.

-          Sziia Lilly! Mi vagyunk.

-          Hello kedves mi. – kacagott bele a telefonba. – miben segíthetek a popsztároknak?

-          Honnan tudtad, hogy mi vagyunk? – csodálkozott Niall.

-          Onnan kedves szöszi, hogy kiírta a számotokat. – kuncogott a lány.

-          Hopika..

-          Szóval miben segíthetek? Vagy csak hiányoztam?

-          Hiányoztál is, de most fontosabb kérdés vár rád.

-          Nem tudod, mi van Lou-val? – kérdezett rá Harry.

-          Miért mi lenne? – furcsállta a lány.

-          Nem beszéltél vele a mai nap folyamán? – tudakolódott Harry.

-          De igen. Kb. 1 órája hívtam fel Nath ügye miatt.. aztán mesélte, hogy haza jön pár napra, mert a szüleivel beszélnie kell valami nagyon fontos ügyben..

-          Azt nem árulta el mi az a nagyon fontos dolog? – puhatolóztak tovább.

-          És nem volt semmi fura a hangjában? – szólt közbe Hazza.

-          Hát kicsit zaklatott volt.. de miért? Mi történt? Baj van?

-          Nem tudjuk.. Próbáltunk, de ő egyszerűen nem is koncentrált. A hangokat is elrontotta, egyszer csak elsírta magát. Valami olyasmit magyarázott, hogy összekavarodtak a szálak az életébe. Nagyon félünk, hogy valami hülyeséget csinál..

-          Srácok bízzatok benne. Nem buta… Amúgy is valamelyik nap átjön hozzánk és majd beszélek vele. Meg már Austin is meg szeretné ismerni.. meg titeket is.

-          Ácsi csajszi, ki az-az Austin? – Niall egyszerre lesápadt és megdermedt. Egy hangot sem tudott kinyögni. Vajon miért? Miért lett egyszerre ilyen rosszul egy férfinévtől? 

-          Őőő.. majd ha haza jöttök, elmesélem. Most mennem kell, mert dolgozok. Jó szórakozást srácok. Aztán el ne felejtsetek.

-          Téged soha. Szia.

-          Niall jól vagy? – kérdezett rá Liam az Ír srác állapotára. Tényleg rémisztően néz ki.

-          Most már érthetitek a félelem okát. Elmentünk otthonról és két hét alatt össze szedett magának valami pasit, akivel már együtt él. Mit jelentettem én neki. Ha? Csak ennyi? Számára egy csók csak ennyit jelent? Hát, köszi szépen. Ebből nem kérek. – Niall meg fogta a cuccát és kiviharzott a próbateremből. Hozzá tenném könnyes szemmel. Mi lesz még itt?

*

Eközben Tomlinsonéknál áll a bál. Lotte zokog, és eldöntötte, hogy a nagyihoz költözik, mert ő talán nem csapja be. Louis tejesen ki van, az édes anyjuk pedig próbálja elmagyarázni lányának a helyzetet. De menjünk vissza az időben egy kicsit.

-          A kicsodát? – lépett be a szobába a húgom. Teljesen lesokkolódtam. Nem lett volna itt az ideje, hogy ezt a szörnyű titkot megtudja.

-          Kicsim! – anya azonnal magához húzta a hugicát, de ő ellökte magát.

-          Miért mondta azt, hogy az igazi testvérét? – Ettől a kérdéstől féltem. Mardossa a fájdalom a pici szívemet. Elmondjam vagy ne? Hazudjunk neki tovább? Kizárt. Nem leszek vele gonosz. Nem tehetem.

-          Tudod picim.. Louis-t mi örökbe fogadtunk. – anya alig tudta kimondani ezt a pár szót. Látom, rajta hogy még mindig fáj neki. – Pici volt, meghalt a családja, mi pedig örökbe fogadtuk. De attól függetlenül, hogy nem az igazi testvéred, az életednél is jobban szeret.

-          Miért nem mondtátok el? – hüppögött.

-          Mert pici vagy még.. nem akartalak ezzel sokkolni.. – szólaltam meg.

-          Pici? Louis, könyörgöm, 13 éves vagyok. Talán érett vagyok ahhoz hogy ekkora titkot elmondjon nekem a családom.

-          Sajnálom..

-          Sajnálod? Mindig dicsekedtem veled. Hogy milyen jó, kedves, vicces, szerethető bátyám van. Milyen tehetséges vagy, és hogy soha nem szállsz el magadtól. Erre kiderül, hogy nem is vagy az. Nem vagy a bátyám Louis! Érted? Soha többé nem akarok veled beszélni. Sőt..

-          Lotte, kérlek.. –könyörögtem neki. Miért mond ilyeneket? Hiszen szeretem őt. Az életemnél jobban. Ott voltam minden egyes fellépésen, versenyen, fontos alkalmon amin részt vett. Nagyon jó testvérek voltunk. Ha rémálmai voltak vele voltam és vigasztaltam. Istenem. Összerogytam a konyhapadlón, itt van vége az életemnek.

-          Louis kelj fel. Kérlek kisfiam, legalább te legyél erős. – könyörgött nekem a mama.

-          Nem megy. Tönkre tettem az életét.

-          Meg kell várni hogy, lehiggadjon. Minden rendben lesz.

-          Nem anya, nem lesz. Nem hallottad mit mondott az előbb. Azt mondta nem vagyok a bátyja.

-          Miéért? Az egyik húgomat megtalálom, a másikat pedig elveszítem? Milyen élet ez?

-          Nem veszítetted el. Érted? Térj már magadhoz.

Nem bírtam nyugton maradni. Először felmentem a szobámba, de mivel pihenni sem tudok, a kertben sétálgattam. Majd gondoltam egyet és kimentem a közeli parkba. Oda ahova kivittem Lotte-t amikor szomorú volt. Nem tudom, mit csináljak. Tényleg ennyire pancser vagyok? Az életem romokban, a srácok percenként hívogatnak, hogy merre vagyok, és mikor megyek vissza. Elegem van. Miért nem tudnak legalább egy napig békén hagyni? Egy valakire van most szükségem.  Egy olyan emberre, aki megért engem, és akinek az ölelésére mindennél jobban vágyok. Lilly.

*

Miután befejeztem a műszakomat gyorsan bevásároltam és már indultam is haza. Mit ne mondjak elég érdekes délutánom volt. Éppen elnyúltam a nappaliban, amikor megcsörrent a telefonom. Louis volt. Habozás nélkül felvettem mivel tudtam, hogy baj van. Gyorsan elmagyaráztam neki, hogy merre jöjjön, hiszen még nem is volt nálunk. Amikor megláttam egyből magamhoz öleltem, hiszen láttam a kinézetét. A szemei ki voltak sírva és nagyon fehér volt. A gyomrom összezsugorodott, amikor megláttam szegényt.

-          Végre elmondod, hogy mi történt? – faggatóztam.

-          Összevesztem a családdal, a húgom utál. Azt mondta, hogy már nem vagyok a testvére. – ismét kicsordult egy könnycsepp a szeméből.

-          De hát miért? Mi történt Louis?

-          Tudod valamit eltitkoltam előle, és nem úgy tudta, meg, ahogy kellett volna.

-          Jajj Lou. Úgy is meg fog nyugodni. Ne aggódjál.

-          Remélem. Lilly.. ugye megölelhetlek? – félelmet fedeztem fel a hangjában. Ekkora lenne a baj?

-          Persze te butus. – jó szorosan ölelt magához mintha el se akarna ereszteni. 

Egész este próbáltam felvidítani, játszottunk, főztünk, beszélgettünk… Kilenc körül érkezett meg Austin. Kaptam is a lehetőségen és bemutattam őket egymásnak. Történt egy kis félreértés is.

-          Austin bemutatom neked.. –kezdtem bele a bemutatásba, de Austin megelőzött.

-          Nem is mondtad, hogy megtaláltad Nath-et. Öreg rég láttalak. – a szobára síri csend érkezett, Louis lefehéredett éltűt a mosoly az arcáról. 

DÍJ *-*

A díjat nagyon szépen köszönöm Krisztii Siroki-nak :) 

Hát nagyon jól esik hogy már a 6. díjamat kapom. Nagyon örülök neki hogy ennyi kedves szót kapok tőletek..:) 

1.  Kedvenc évszakom a nyár.

2. 5 és fél hónapja vagyok együtt a barátommal.

3. Kékes zöld szemem van.

4. Szeretek írni.

5. Nagyon szeretem a vígjátékokat. 

6. Szeretek lustálkodni.. :P

7. 12 éve táncolok versenyszerűen.

8. Tegnap volt a koszorúcskám, és nagyon élveztem.

9. Nyáron utazok Londonba és Párizsba 1 hétre. El kell hogy áruljam rettenetesen várom.. :$

10. Nagy álmom teljesülne akkor is ha találkozhatnék a fiúkkal :) 

11. Szeretem a vámpíros sorozatokat filmeket.

Kérdések:

1.Mi a hobbid?

- Tánc, úszás, futás, írás..

2.Szereted a macskákat?

-  Nem.

3.Mit imádsz legjobban a fiúkban?

- Azt hogy nem játsszák meg magukat. Mindig olyan felszabadultak, vidámak..

4.Előre megírod a részeket vagy nem?

- Attól függ mennyi időm van és hogy gyűlnek a komik :) 

5.Ki a példaképed?

- Édesanyám :)

6.Mit szeretsz legjobban a blogolásban?

- Ilyenkor fel tudok szabadulni és ki tudok kapcsolódni...

7.Ha voltál már külföldön,akkor merre?

- Erdély, Horvátország, Olaszország, Németország...

8.Melyik a kedvenc dalod a Take Me Home-ról?

- Last First Kiss, 

9.Mit szólsz ehhez a 'Haylor' kapcsolathoz?

10.Szereted a grillcsirkét?:D

- Hát igazából nem tudok mit mondani. Szerintem a fele se igaz.. habár ki tudja... 

11.Szoktad nézni az x-factort?

- Ritkán...

25. rész – Ez nekem már túl sok...

Sziasztok! 

Meghoztam az új részt nektek..Remélem tetszeni fog és írtok egy pár hozzászólást csak hogy tudjam mit gondoltok erről a részről. 

Hát több mindent nem tudnék hozzá fűzni :) Jó olvasást és légyszi komizzatok 8 legyen pozitív vagy negatív kritika :)) 

Kb 8-10 komi és jön az új rész ;)

Pusziiii

Zs.

„Hát nem érti uram? Ön a keresett személy! „ Csak is ez az egy mondat zúgott a fülembe percekig.. Én vagyok az.. Egész idáig itt volt mellettem és nem is tudtam róla, hogy Ő az. Ez csak valami vicc? Ez lehetetlen.. ez biztos, hogy egy rossz vicc. Lilly.. ő az én picike húgocskám, akit olyan régen elveszítettem..

-          Tomlinson úr még ott van? Halló! – hallottam, ahogy a vonal túlsó végéről kiabál a nyomozó.

-          I-igen. De.. de ez biztos? – makogtam össze-vissza.

-          Igen. Mindent kétszer ellenőriztem le. De ha gondolja, csinálhatunk egy DNS tesztet, de ezt feleslegesnek tartom..

-          Nem, nem szeretnék, tetszet. Az kockázatos lenne..

-          Hát akkor remélem tudtam segíteni. Az összes információt átküldtem az E-mail címére..

-          Kö-kö-szönöm.  Még valami. Kérem, ez maradjon közöttünk. Nem szeretném, ha erről valaki tudna.. Rendben?

-          Ez természetes uram. Ez együtt jár a munkámmal.

-          Hálás vagyok. Viszont hallásra.

-          Viszont hallásra!

Nem bírom.. Ez nekem már nagyon sok információ. Teljesen ki vagyok borulva. Lepörögtek előttem az elmúlt hónapok eseményei. Az éneklés karácsonykor, az a sok beszélgetés, a lelkizés, filmezés..  Hányszor beszélt nekem a bátyjáról és nekem fel sem tűnt a hasonlóság. Uram isten.. Csókolóztam a saját húgommal, futottam utána, mint valami marha, a szekér után.. Hányingerem van.. Hogy tehettem ilyet? Szóval azok a lepkék nem is azért voltak.. Hanem mert ő az, akit olyan régóta keresek? Istenem…

Lilly-nek mit mondok? „ Ja, amúgy én vagyok a bátyád, akivel múltkor smároltál?? ” Nem szó sem lehet róla. Nem mondom el neki. Nem tudhatja meg, vagyis még most nem..

De a srácoknak mit mondok? Amúgy örökbe fogadtak, de semmi gáz.. jaa és ha nem lenne elég Lilly elveszett bátyja vagyok.. Niall mit fog szólni, hogy a szeretett nő a testvérem? És Harry? Tuti meg fog sértődni, hogy neki nem árultam el a titkomat.. Édes istenem.. Nagy feladat áll előttem úgy érzem. Ismét összekuszálódnak a dolgok a fejem fölött. Pedig minden olyan szép volt.. Boldog voltam, úgy éreztem minden rendbe jöhet.. Jelen pillanatban itt zokogok a szobámban a hideg falnak dőlve. Itt vagyok én Louis Tomlinson, aki zokog mint egy kislány. Ha az ellenségeim most meglátnának, akkor tuti kiröhögnének, vagy nem is tudom. Szánalmas vagyok…

Pár órával később a próbán alig tudtam figyelni..A szemeim ki voltak sírva, össze-vissza lépkedtem és még a srácoknak is neki mentem. Lecsúsztam az egyik rámpáról is és elég csúnyán popóra estem. Néha a hangokat is eltévesztettem. Nem figyeltem az instrukciókra, összezavartam mindenkit, Paul ordibált. Persze feltűnt nekik hogy valami nincsen rendben. Először nem szóltak semmit, de szerintem betelt náluk a pohár..

-          Louis mi a fene van veled? – förmedt rám Harry.

-          Hol jár az eszed? Ha? – kiabált már Paul is. – 1 hét múlva nagy koncert van, te meg itt szerencsétlenkedsz.

-          Nem tudom, mi van velem.. de folytassuk menni fog. – Paul bólintott a zenekar pedig ismét elkezdte játszani a Kiss You-t. A szólom jött volna, de egy hangot sem adtam ki magamból.. Eszembe jutott, ahogy megcsókoltam Lilly-t és az ájulás kerülgetett. Szédültem, hányingerem lett, nem bírtam énekelni.

-          Ne haragudjatok.. nekem ez nem megy..  – fakadtam ki. Egy csordogáló könnyet töröltem le a szememről.

-          Miért sírsz? – rohant oda Niall. – Baj van tesó?

-          És miért van kibőgve a szemed?

-          Paul 15 perc szünetet kérünk! – kiabált oda Liam. Paul fintorgott egyet és elindult a kijárat felé.

-          Mi történt? Miért vagy ennyire kiakadva? – hajolt le hozzám Zayn. ( Idő közben leültem a színpad szélére és a térdemre hajtottam a fejemet. )

-          Rosszul vagy? Nem festesz túl jól.

-          Jajj srácok.. összezavarodtak a szálak az életemben.. Nekem ez nem megy.– nincs itt az idő, hogy elmondjam nekik, nem érzem magamat elég erősnek ahhoz, hogy most kitálaljak.

-          De mi a baj? Eleanor? Családi bajok? Lilly-vel van valami?

-          Ne haragudjatok srácok.. akarok róla beszélni..

-          De hát..mond, el tudod, hogy bennünk megbízhatsz.. Szinte tesók vagyunk.

-          Hagyjatok már békén! Nem akarok róla beszélni! Fogjátok fel! – förmedtem rájuk. Mindegyikük meredten bámult rám a kirohanásom miatt.

-          De mi a baj? Ennyire komoly hogy nekünk se mondod el? – fogta meg a vállamat Hazza.

-          Igen! Srácok ugye csak jövő héten lesz a koncert? – néztem fel.

-          Igen, van egy hét pihenőnk. Ha gondolod, elutazhatunk az egyik kis itáliai városba. Bulizni, pihenni, csajozni.. – ajánlotta fel kedvesen Liam.

-          Nem.. haza megyek. Még az egyik ma esti járattal. – felugrottam a színpadról és elindultam az öltöző felé. Hallottam, ahogy kiabálnak utánam, de eleresztettem a fülem mellett. Haza megyek.. muszáj ezt megbeszélnem anyáékkal.. Basszus.. eddig azt hittem, hogy bonyolult életem van, de tévedtem. És ha nem lenne szar napom, akkor most már hivatalosan is az van. Hiszen csörög a telefonom és a húgom keres. Phuu. nyugi Lou.. minden rendben lesz.. Csak ne vegye észre rajtad hogy valami nincsen rendben.

-          Szia csajszi.

-          Szia Lou. Csak azért hívtalak hátha van valami fejlemény a tesóm ügyébe.

-          Sajnos nincsen. A nyomozó még nem talált semmit. Sajnálom..

-          Ohh.. értem.. talán nem is lesz meg… Hiába várom a csodát.. – ha most kinyögöm azt, hogy „ Hé, én vagyok az. Itt vagyok, akit keresel” mit reagálna? Szerintem sokkot kapna és lehet, hogy a társaságomat is elkerülné. Nem szabad.. még jobban a közelébe férkőzök és kihasználok minden elvesztegetett percet. Innentől kezdve jó bátyus leszek. Megígérem!

-          Figyelj. Az esti géppel utazok haza, egy kis időre. Anyáékkal beszélnem kéne.. Valamikor nincs kedved találkozni?

-          Persze.. örülök, ha látlak.. Akkor már bemutatom neked a lakótársamat is. Rendben?

-          A midet? Ugye nem srác? - lakótárs? említette ezt nekünk? A fenébe, kezd előtörni belőlem a testvéri féltés..

-          Hát.. öhmm.. majd mesélek, ha itt leszel. De most mennem kell, mert melóból hívtalak és rám várnak.. Puszi

-          Szia hugi.. mármint csöpi.

*

Hát igen elég sok idő telt el amióta a fiúk elmentek az európai turnéra. 2 hét számomra rengeteg idő.  Ez idő alatt összeköltöztem az uncsitesómmal, megkezdtem életem első normális munkahelyét (hozzátenném, imádok itt lenni), újra suliba járok. Divattervezőnek készülök, pont úgy, mint anya. Ő lehet, hogy nem volt híres, de a mi kisvárosunkban nagyon híresek voltak a ruhadarabjai. Még egy boltja is volt. Szerettem ott lenni.

A munkahelyem pedig csodálatos. 1 héten 3-4szer jövök. Hétfőn, szerdán és pénteken a pultban vagyok, mint felszolgáló, szombaton pedig én vagyok az énekes. Ez egy kisebb kávézó, étterem féle ahova a fiatalok nagyon szívesen járnak be esténként.

Austinnal együtt élni csodálatos. Nem tudom mikor éreztem magamat ilyen jól. Az estéink mulisan telnek, társasozunk, filmezünk, főzöcskélünk .. mintha benne megtaláltam volna a régen elvesztett tesómat. Amikor ő nincs, otthon akkor sem unatkozok. Vagy új recepteket tanulok, vagy ruhákat tervezek. Imádok rajzolni, talán ezt is anyától örököltem, nem tudom. A suliban nem nagyon dicsérik a ruháimat, Austin azt mondja, talán azért mert még új vagyok ott. Ki tudja.. 

A srácok sokszor írnak nekem Twitteren, amire szívesen válaszolok..Tettek fel közös képeket is amiket vagy nevettem, vagy felhúztam az agyamat. Például Lou tett fel olyan képet, amikor a kanapén alszok és nyitva van a szám.. Szó, ami szó elég fura pozitúra volt.

Lányok milliói küldenek nekem különféle üzeneteket, amiket nem tudok hova tenni. Voltak gonosz levelek, „ „ Hé, szállj le a férjemről, mert különben kinyírlak”, de voltak kedves emberek, akik örültek, hogy jóba vagyok a srácokkal. Páran kérték, hogy vegyem rá a srácokat, hogy kövessék vissza. Nem tettem. Mi vagyok én postagalamb, aki üzenget a felek között? Ha akar, valamit beszél a srácokkal. Hozzáteszem a követőim száma 2 hét alatt 350.000-re növekedett. Hűűha…

Ma is be vagyok osztva. Olyan kedves emberek jönnek be délutánonként. Szeretek új emberekkel ismerkedni. Például az egyik délután ismertem meg Melody-t. Kedves és szeretetre méltó lány. Ő stylistnak tanul az egyik itteni főiskolán. Amikor megtudta, hogy kik a barátaim sokkot kapott, hiszen hatalmas One Direction rajongó. Kezdetben féltem hátha csak azért barátkozik velem, mert ismert barátim vannak, és a közelükbe akar férkőzni. De szerencsére ez nem így van. Van, amikor átjön, és naphosszat beszélünk felesleges témákról. De így jó.. Melody apukája egy nagyon híres ügyész az édesanyja pedig egy sikeres üzletasszony. Gazdagok, de nem veri nagy dobra, mert fél hogy csak a pénze miatt barátkoznak vele. Úgy érzem ő igazi barátnőm lesz. Épp nem volt bent senki, amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy felhívom Lou-t hátha van eredmény Nath ügyében és szeretném a hangját hallani..

-          Szia csajszi. – szólt bele a telefonba. Hangja olyan fura volt, de nem kérdeztem rá. Jobbnak találtam. Lehet, hogy csak rossz napja van..

-          Szia Lou. Csak azért hívtalak hátha van valami fejlemény a tesóm ügyébe…

-          Sajnos nincsen. A nyomozó még nem talált semmit. Sajnálom.. – a hangja mintha feszült lenne és szomorú.

-          Ohh.. értem.. talán nem is lesz meg… Hiába várom a csodát.. – picit elszontyolodtam. Olyan jó lenne ha magamhoz ölelhetném és ismét boldog család lennénk. Simán oda költözhetne hozzánk, és hárman élnénk együtt.

-          Figyelj. Az esti géppel utazok haza, egy kis időre. Anyáékkal beszélnem kéne.. Valamikor nincs kedved találkozni?

-          Persze.. örülök, ha látlak.. Akkor már bemutatom neked a lakótársamat is. Rendben?

-          A midet?  Ugye nem srác?  - picit meglepődött. Elfelejtettem nekik elmondani, hogy nem egyedül költözök..

-          Hát.. öhmm.. majd mesélek, ha itt leszel. De most mennem kell, mert melóból hívtalak.. Puszi

-          Szia hugi.. mármint csöpi. – hugi. Jó ezt hallani tőled. Tényleg olyan mintha a bátyám lenne. Jó is lenne.. Tényleg örülnék, ha ő lenne az. Habár fura lenne de megtudnám szokni, azt hiszem.

Otthon csináltam vacsorát kettőnknek. Austin tanácsát kértem ki ez ügyben.(Mármint Louis viselkedése, és haza utazását tárgyaltuk) Vajon ő mit gondol erről az egészről. Csak annyit mondott, hogy biztos én reagálom túl a dolgokat..

-          Olyan ámulattal beszélsz ezekről a srácokról. Mikor mutatsz be nekik? –kapott be egy újabb falatot a szájába.

-          Álmodban. – nevettem fel.

-          Naa de miért? Olyan szexis, kedves, aranyos, jó fej vagyok. Tuti jóba lennék velük.

-          Plusz egy picit egoista. Nem gondolod?

-          Hát nem. – vigyorgott.

-          Majd csak december vége fele jönnek haza.. de viszont Louis már holnap Londonba lesz pár napra. Ha gondolod, valamikor bemutatlak neki.

-          Benne vagyok.. És mi van a szöszivel, akiről annyit áradozol.. Noell?

-          Niall te bolond. – hozzá vágtam az egyik konyharuhát - Egyébként nem tudom.. A reptéren ugye megcsókolt, de aztán semmi. Mióta elmentek nem is írt nekem, még kapcsolatot se vette fel velem. Lehet, hogy csak hülyített.

-          Csak nem beleestél? – kacérkodott.

-          Nem dehogy is.. Vagyis.. nem tudom.. Lehet, hogy keresnem kéne magamnak egy olyan srácot, aki tényleg szeret.. Niall egy aranyos srác, csak azt nem tudom, hogy érez irántam..

-          Látom, érzékenyen érint a téma..  Hogy tetszik a munkahelyed?

-          Imádom.. ezek a szombati koncertek..phúú. Tényleg. Ahogy ennyi ember megtapsol minden dal után..

-          Az megy.. te kis szuper sztár.. Gyere segítek elmosogatni.

-          Köszi.

*

-          Anya! – rontottam be a házunk ajtaján. Hozzá teszem zokogva léptem be a családi házba..

-          Kisfiam! – futott ki a nappaliból. – Mi történt? Mit keresel itthon? Miért sírsz?

-          Baj van! – zokogtam.

-          Mi történt kisfiam? Áruld már el! Miért sírsz?

-          Megtaláltam Őt. Érted?

-          Kit találtál meg? Valaki elveszett? – értetlenkedett. Most az egyszer miért nem esett le neki kiről beszélek? Habár az elmúlt években nem emlegettem Őt előttük, de azért csak emlékszik rá.

-          Őt anya.

-          De kit kisfiam? Ha rébuszokban beszélsz, nem jövök rá!

-          Megtaláltam az elveszett húgomat Ameliat! Hát nem érted? Az igazi testvéremet!

-          A kicsodát? – lépett be a szobába Lotte. Szeme csillogott a könnytől. Jézusom meghallotta.. Pedig nem akartam, hogy megtudja, maximum akkor, amikor már nagy lesz, nem pedig most.. Elcsesztem.. Elvesztettem őt is..