14.rész - A nagybátyám vagy...

Sziasztok! Meghoztam a következő részt :) Remélem tetszeni fog. :) Légyszi ha elolvastátok írjatok komit  és iratkozzatok fel :)))

Kb- 5-6 komi után jön az újabb rész :)

Puszi Jó hétvégét :)

Felzaklattam magamat..igen ahogy mondom. A fiúkat újra látni megváltás volt. De miért kavart fel ennyire a viszontlátásuk? Úgy elrohantam onnan, hogy nem is hallottam mit akart mondani. Csak egy ordibálást hallottam, és ahogy hátra néztem már csak 4 srác állt ott. Hova tűnt Louis?  Megfogtam a gyerekek kezét és berántottam őket az egyik ruha üzletbe hátha ott el tudunk bújni. Miután láttam eltűnni Lou alakját kimentünk a boltból. A lányok nem értették azt hogy miért futottam el előlük. Elmeséltem nekik hogy mi történt velem és hogy került az életembe ez az öt srác. Végig hallgatták a beszélgetést, és nagyon meglepődte azon hogy hogyan vesztettem el a családomat. Azt mondták hogy próbálnak többet foglalkozni a szüleikkel és egymással, és nem fognak többet veszekedni. Ennek nagyon örülök hiszen végre jó családi hangulat lesz.

Mire vissza értünk a villába az asszonyom és az uraság már otthon volt, szóval szorulok. Na ha megtudja, hogy elvittem a gyerekeit a találkozómra tuti kirúgnak. Oké Lil, ki a rosszat be a jót. Csak nem kapok nagy leszidás? Hisz csak a plazaban voltunk..

-          Ti mégis hol a büdös fenében voltatok?  - förmedt rám Caroline. – Halálra aggódtuk magunkat.

-          Képzeld anya, Lilly el vitt minket a Plazaba a One Direction dedikálásra. – lelkendezett Alex.

-          Hát én ebből kimaradok. Fent leszek a dolgozó szobámban, ha van, valami gyertek be. – állt fel az Úr és elment.

-          Óóó igen? – meresztette a szemeit a nő. Kezdem érezni, hogy számomra nemsokára, bekövetkezik a vég.  És most rám nézett. – Ezt mégis hogy a fenébe gondoltad, ha?

-          Tudja asszonyom..

-          Nem érdekel a magyarázkodásod érted? Nem kértél engedélyt, sőt megszegted a parancsomat is.

-          De asszonyom…

-          Elég legyen! – ordibált Caro. – Még egy szó és repülsz innen világos?

-          Miért, azért mert a szabad napomon elvittem a gyerekeket szórakozni?

-          Így állunk? Már vissza is mersz feleselni? – Car már ár a kezét emelte egy pofonhoz. – Még egy nyamvatt szó és tényleg megbánod!

-          Kérem, asszonyom hallgasson meg! – és puff. Hatalmas csattanás az arcomon a következő pillanatban pedig már a földön voltam. Nagyon fáj az arcom, szó szerint ég.. A szemem kezdett elfátyolosodni, de nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy sírni lát.

-          Anya mire volt ez jó?? – kelt a védelmembe Tim, nagyon rendes volt tőle. – Hagyd békén szegényt.

-          Szembe mersz szállni a saját anyáddal?

-          Ne őt bántsd, azért mert el akartunk menni, megnézni a fiúkat. Hányszor voltak nálunk híres vendégek, na és hányszor találkozhattunk velük? – tette fel a költői kérdést a srác.

-          Se hányszor. – válaszolt helyette Alex.

-          Miért anya? Netán azért mert letagadsz minket? – kérdezte a kisfiú. Caroline-on csalódást és mérget láttam egyszerre. – De ő – itt rám mutatott – elvitt minket találkozni a One Direction-al. Te mikor váltottad volna valóra a lányaid nagy álmát?

-          Soha. – szólalt meg ismét Lexi.

-          Elég legyen. Világos voltam? Mocskos kölykei. Takarodjatok fel a szobátokba. – parancsolta fel a gyerekeket. – És még valami, most hogy ezt tudom még inkább nem fogtok velük találkozni.

-          Na de anya…

-          Indulás! Két hét szobafogság! Te pedig tudtommal ki szeretted volna venni a hétvégédet.

-          Igen asszonyom. – hüpögtem. – Tudja szeretném felkeresni a régi családomat.

-          Hát csak egyetlen egy feltétellel mehetsz el holnap.

-          ÉS az mégis mi lenne az? – tápászkodtam fel a földről.

-          Van 3 órád kitakarítani az összes szobát, kipucolni a WC-t rendbe tenni a kertet és ki kell vasalnod. Világos voltam?

-          Na de asszonyom ennyi mindent nem tudok megcsinálni ennyi idő alatt. – úgymond könyörögtem neki.

-          Sajnálom akkor meg dolgozol hétvégén is.

-          Értettem. Akkor neki is állok. – én csak meghajoltam ő pedig csak nevetett rajtam. Mivel érdemeltem ki ezt az egészet? Ez a nő élvezi, ha engem szívathat. De mellette legalább megerősödök, ha egyszer kijutok, innen nem leszek az a nyámnyila kislány.

Tényleg sokat dolgoztam a házon. Magamhoz képest nagyon gyors voltam. Már csak fél órám volt és kb. 200 ruha várt kivasalásra. Na, itt egy kicsit bepánikoltam. Nem leszek kész. De egy dologban biztos voltam. Látni akarom a családomat. A régen látott nagyimat, akitől elválasztottak. Milyen jó lenne újra magamhoz ölelni. A cél a szemem előtt lebegett ezért sikerült elvégeznem az összes teendőt. Így nem tudtam Caroline-nak megadni azt a lehetőséget, hogy a képembe nevessen. Amikor bejött a szobába meglepődött.

-          Na hogy állsz csicska?

-          Kész vagyok asszonyom ahogy látja.. – dörgöltem oda az orra alá.

-          Az lehetetlen. Ki segített neked? Melyik szerencsétlen szolgáló sajnált meg téged..

-          Senki. Egyedül végeztem el. Mivel a szemem előtt lebeg az a cél hogy újra látom a családomat. Tudja én tudom mi az a szeretet – na szerintem most el búcsúzhatok az állásomtól…

-          Hogy mersz ilyen mondani nekem? Aki szállást ad neked és ételt a mocskos szádnak?

-          Miért nincs igazam? Asszonyom a gyerekeinek szükségük van magára… Szeretnék, ha többet foglalkozna velük..

-          Ne mond meg nekem, hogy hogyan bánjak velük..

-          De hát.. oda figyelhetne rájuk..

-          Takarodj a szemem elől, és ne lássalak vasárnap 6ig. világos voltam?

-          Értettem, de fogadja meg a tanácsomat.. – ott hagytam Caroline-t magába roskadni. Úgy érzem hogy igazam volt. Ezeknek a szegény gyerekeknek szükségük van az anyukájukra. Felmentem a szobájukba hogy megköszönjem nekik azt, hogy ki álltak mellettem és meg köszönni nekik a mai napot. Elég jól elvoltak és nem bánták azt, ahogy az anyjukkal beszéltek.

*

Emészt a gondolat hogy nem találtam meg Lilly-t. A fenébe újra látni akarom. Itt sétálok London utcáin tök egyedül. A srácok már csomószor kerestek, de nem akartam fel venni. Most egy kis magányra van szükségem. Miért? Mert azt az embert, akit kb 3 láttam nem találtam meg abban a rohadt Plazaban, nem vagyok biztos az érzéseimben, és itt van Eleanor is. Szeretem de Lilly iránt valami erősebben érzek. Franc. Miért kuszálódtak így össze a szálak? El kellene mennem a családi sírhoz. Hiányoznak anyák. Beszélgetni velük, virágot vinni a sírra. Nem is voltam kint a sírnál. Nem volt erőm oda menni. Doncaster-ben éltem velük és oda visszamenni sok mindet felemészt bennem. A Tomlinson családdal Cheshire-ba költöztünk, ott ismerkedtem meg 15 évesen Harry-vel. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Egymást vettük rá arra hogy jelentkezzen a másik az X-Factorba és valamilyen rohadt nagy csoda folytán egy csapatba kerültünk. Alig hittünk a szemünknek. De azóta is köszönöm a sorsnak hogy összehozott ezzel a 4 majommal. Tényleg való vált az álmom. De vajon Mia ( Louis Lilly második nevére emlékszik, ami az Amélia volt szerk. megjegyz.) is megvalósította az álmát? Emlékszem, amikor kicsik voltunk és együtt énekeltünk. Csodálatos hangja volt. És még gitáron is tökéletesen játszott 10 évesen. Mindig is irigyeltem, hogy tud ilyen jól játszani.

Szóval, amikor lesz, időm meglátogatom őket. De vajon a régi családomat is meg kellene látogatnom? Mennyire okoznék felfordulást, ha csak úgy váratlanul betoppannék? Emlékeznek rám? A baleset óta foglalkoztat az, hogy miért nem fogadtak be minket. Mindig azt bizonygatták, hogy annyira szeretnek minket. Akkor mégsem szerethettek annyira..

*

Buszon ülök egyenesen Doncaster felé. Este még elköszöntem a srácoktól és sok szerencsét kívántak. Úgy érzem szükségem lesz rá. Vajon milyen lesz újra találkozni velük? Felismernek? Elhiszik, hogy én vagyok az? Vajon beengednek? Míg a busz a popóm alatt zötykölődött én a régi családi fotókat nézegettem. Miután a bátyámat elvitték az árvaházból, az egyik kedves néni elhozott nekem egy családi albumot. Elkérte a családomtól, hogy ennyi emléke had maradjon ennyi emlékem. Nagyon kedves volt tőle. szóval ez a piciny album azóta is velem van. Ha szomorú vagyok, mindig ezt lapozgatom és eszembe jutnak a mókás pillanatok.

Megjöttem. Itt vagyok az állomáson. A gyomrom görcsbe rándult. Megfogtam a cucc táskámat és neki indultam Doncaster utcáinak. Pontosan arra amerre az emlékeim vezettek. Először a nagybátyámékhoz mentem. Anya testvéréhez, a feleségéhez és a 3 gyerekükhöz. Vagyis 10 éve még 3 gyerekük volt. Ki tudja, azóta lehet szaporodtak. Minden egyes lépésnél a kezem egyre jobban izzadt, a fejemben pedig lepörgött pár dolog.

a; mi van akkor, ha be se engednek mert azt hiszik valami kuruzsló vagyok.

b; utálnak és nem is állnak szóba velem.

c; Egyszerűen kinevetnek és becsapják az orrom előtt az ajtót.

d; elbeszélgetünk és talán lesz rá alkalmam ismét a családommal lenni és nem leszek többet egyke.

Megálltam a ház előtt. Csodálatos ház, ugyan olyan, mint az emlékeimben. Családias, szép, van egy kis kert a ház előtt.. Egyre közelebb mentem. A szívem majdnem kiesett a helyéről. Visszafordultam. Mit keresek itt? Hisz ők taszítottak el maguktól. Miért utaztam ilyen sokat? Bolond vagyok? De egy hang mégis azt mondta, hogy menjek vissza. Oda léptem az ajtóhoz és kopogtam.

-          Jó napot! – köszöntött egy 11-12 éves kislány. Emlékszem rá, pici volt, amikor utoljára láttam.

-          Szia. Anyukádék itthon vannak? – kérdetem kedvesen az unokatesómat.

-          Igen, mindjárt szólok nekik.

-          Bemehetek addig?

-          Nem, mert azt mondták idegent nem engedhetek be a házba.

-          Értem. – becsukta előttem az ajtót én pedig idegesen várakoztam. Kb. 5 perccel később Adam bácsi jelent meg az ajtóban.

-          Miben segíthetek? – morcos kedvében volt. Talán azt hitte valamit árulok. – Nem veszünk semmit, kérem, ne vesztegesse az idejűnket.

-          Nem árulok semmit, én hozzátok jöttem.

-          Miért tegezel te kis mihaszna? – förmedt rám és majdnem becsukta az orrom előtt az ajtót.

-          Azért mert a nagybátyám, vagy aki 10 éve elutasított engem és a bátyámat.

-          Micsoda??