25. rész – Ez nekem már túl sok...

Sziasztok! 

Meghoztam az új részt nektek..Remélem tetszeni fog és írtok egy pár hozzászólást csak hogy tudjam mit gondoltok erről a részről. 

Hát több mindent nem tudnék hozzá fűzni :) Jó olvasást és légyszi komizzatok 8 legyen pozitív vagy negatív kritika :)) 

Kb 8-10 komi és jön az új rész ;)

Pusziiii

Zs.

„Hát nem érti uram? Ön a keresett személy! „ Csak is ez az egy mondat zúgott a fülembe percekig.. Én vagyok az.. Egész idáig itt volt mellettem és nem is tudtam róla, hogy Ő az. Ez csak valami vicc? Ez lehetetlen.. ez biztos, hogy egy rossz vicc. Lilly.. ő az én picike húgocskám, akit olyan régen elveszítettem..

-          Tomlinson úr még ott van? Halló! – hallottam, ahogy a vonal túlsó végéről kiabál a nyomozó.

-          I-igen. De.. de ez biztos? – makogtam össze-vissza.

-          Igen. Mindent kétszer ellenőriztem le. De ha gondolja, csinálhatunk egy DNS tesztet, de ezt feleslegesnek tartom..

-          Nem, nem szeretnék, tetszet. Az kockázatos lenne..

-          Hát akkor remélem tudtam segíteni. Az összes információt átküldtem az E-mail címére..

-          Kö-kö-szönöm.  Még valami. Kérem, ez maradjon közöttünk. Nem szeretném, ha erről valaki tudna.. Rendben?

-          Ez természetes uram. Ez együtt jár a munkámmal.

-          Hálás vagyok. Viszont hallásra.

-          Viszont hallásra!

Nem bírom.. Ez nekem már nagyon sok információ. Teljesen ki vagyok borulva. Lepörögtek előttem az elmúlt hónapok eseményei. Az éneklés karácsonykor, az a sok beszélgetés, a lelkizés, filmezés..  Hányszor beszélt nekem a bátyjáról és nekem fel sem tűnt a hasonlóság. Uram isten.. Csókolóztam a saját húgommal, futottam utána, mint valami marha, a szekér után.. Hányingerem van.. Hogy tehettem ilyet? Szóval azok a lepkék nem is azért voltak.. Hanem mert ő az, akit olyan régóta keresek? Istenem…

Lilly-nek mit mondok? „ Ja, amúgy én vagyok a bátyád, akivel múltkor smároltál?? ” Nem szó sem lehet róla. Nem mondom el neki. Nem tudhatja meg, vagyis még most nem..

De a srácoknak mit mondok? Amúgy örökbe fogadtak, de semmi gáz.. jaa és ha nem lenne elég Lilly elveszett bátyja vagyok.. Niall mit fog szólni, hogy a szeretett nő a testvérem? És Harry? Tuti meg fog sértődni, hogy neki nem árultam el a titkomat.. Édes istenem.. Nagy feladat áll előttem úgy érzem. Ismét összekuszálódnak a dolgok a fejem fölött. Pedig minden olyan szép volt.. Boldog voltam, úgy éreztem minden rendbe jöhet.. Jelen pillanatban itt zokogok a szobámban a hideg falnak dőlve. Itt vagyok én Louis Tomlinson, aki zokog mint egy kislány. Ha az ellenségeim most meglátnának, akkor tuti kiröhögnének, vagy nem is tudom. Szánalmas vagyok…

Pár órával később a próbán alig tudtam figyelni..A szemeim ki voltak sírva, össze-vissza lépkedtem és még a srácoknak is neki mentem. Lecsúsztam az egyik rámpáról is és elég csúnyán popóra estem. Néha a hangokat is eltévesztettem. Nem figyeltem az instrukciókra, összezavartam mindenkit, Paul ordibált. Persze feltűnt nekik hogy valami nincsen rendben. Először nem szóltak semmit, de szerintem betelt náluk a pohár..

-          Louis mi a fene van veled? – förmedt rám Harry.

-          Hol jár az eszed? Ha? – kiabált már Paul is. – 1 hét múlva nagy koncert van, te meg itt szerencsétlenkedsz.

-          Nem tudom, mi van velem.. de folytassuk menni fog. – Paul bólintott a zenekar pedig ismét elkezdte játszani a Kiss You-t. A szólom jött volna, de egy hangot sem adtam ki magamból.. Eszembe jutott, ahogy megcsókoltam Lilly-t és az ájulás kerülgetett. Szédültem, hányingerem lett, nem bírtam énekelni.

-          Ne haragudjatok.. nekem ez nem megy..  – fakadtam ki. Egy csordogáló könnyet töröltem le a szememről.

-          Miért sírsz? – rohant oda Niall. – Baj van tesó?

-          És miért van kibőgve a szemed?

-          Paul 15 perc szünetet kérünk! – kiabált oda Liam. Paul fintorgott egyet és elindult a kijárat felé.

-          Mi történt? Miért vagy ennyire kiakadva? – hajolt le hozzám Zayn. ( Idő közben leültem a színpad szélére és a térdemre hajtottam a fejemet. )

-          Rosszul vagy? Nem festesz túl jól.

-          Jajj srácok.. összezavarodtak a szálak az életemben.. Nekem ez nem megy.– nincs itt az idő, hogy elmondjam nekik, nem érzem magamat elég erősnek ahhoz, hogy most kitálaljak.

-          De mi a baj? Eleanor? Családi bajok? Lilly-vel van valami?

-          Ne haragudjatok srácok.. akarok róla beszélni..

-          De hát..mond, el tudod, hogy bennünk megbízhatsz.. Szinte tesók vagyunk.

-          Hagyjatok már békén! Nem akarok róla beszélni! Fogjátok fel! – förmedtem rájuk. Mindegyikük meredten bámult rám a kirohanásom miatt.

-          De mi a baj? Ennyire komoly hogy nekünk se mondod el? – fogta meg a vállamat Hazza.

-          Igen! Srácok ugye csak jövő héten lesz a koncert? – néztem fel.

-          Igen, van egy hét pihenőnk. Ha gondolod, elutazhatunk az egyik kis itáliai városba. Bulizni, pihenni, csajozni.. – ajánlotta fel kedvesen Liam.

-          Nem.. haza megyek. Még az egyik ma esti járattal. – felugrottam a színpadról és elindultam az öltöző felé. Hallottam, ahogy kiabálnak utánam, de eleresztettem a fülem mellett. Haza megyek.. muszáj ezt megbeszélnem anyáékkal.. Basszus.. eddig azt hittem, hogy bonyolult életem van, de tévedtem. És ha nem lenne szar napom, akkor most már hivatalosan is az van. Hiszen csörög a telefonom és a húgom keres. Phuu. nyugi Lou.. minden rendben lesz.. Csak ne vegye észre rajtad hogy valami nincsen rendben.

-          Szia csajszi.

-          Szia Lou. Csak azért hívtalak hátha van valami fejlemény a tesóm ügyébe.

-          Sajnos nincsen. A nyomozó még nem talált semmit. Sajnálom..

-          Ohh.. értem.. talán nem is lesz meg… Hiába várom a csodát.. – ha most kinyögöm azt, hogy „ Hé, én vagyok az. Itt vagyok, akit keresel” mit reagálna? Szerintem sokkot kapna és lehet, hogy a társaságomat is elkerülné. Nem szabad.. még jobban a közelébe férkőzök és kihasználok minden elvesztegetett percet. Innentől kezdve jó bátyus leszek. Megígérem!

-          Figyelj. Az esti géppel utazok haza, egy kis időre. Anyáékkal beszélnem kéne.. Valamikor nincs kedved találkozni?

-          Persze.. örülök, ha látlak.. Akkor már bemutatom neked a lakótársamat is. Rendben?

-          A midet? Ugye nem srác? - lakótárs? említette ezt nekünk? A fenébe, kezd előtörni belőlem a testvéri féltés..

-          Hát.. öhmm.. majd mesélek, ha itt leszel. De most mennem kell, mert melóból hívtalak és rám várnak.. Puszi

-          Szia hugi.. mármint csöpi.

*

Hát igen elég sok idő telt el amióta a fiúk elmentek az európai turnéra. 2 hét számomra rengeteg idő.  Ez idő alatt összeköltöztem az uncsitesómmal, megkezdtem életem első normális munkahelyét (hozzátenném, imádok itt lenni), újra suliba járok. Divattervezőnek készülök, pont úgy, mint anya. Ő lehet, hogy nem volt híres, de a mi kisvárosunkban nagyon híresek voltak a ruhadarabjai. Még egy boltja is volt. Szerettem ott lenni.

A munkahelyem pedig csodálatos. 1 héten 3-4szer jövök. Hétfőn, szerdán és pénteken a pultban vagyok, mint felszolgáló, szombaton pedig én vagyok az énekes. Ez egy kisebb kávézó, étterem féle ahova a fiatalok nagyon szívesen járnak be esténként.

Austinnal együtt élni csodálatos. Nem tudom mikor éreztem magamat ilyen jól. Az estéink mulisan telnek, társasozunk, filmezünk, főzöcskélünk .. mintha benne megtaláltam volna a régen elvesztett tesómat. Amikor ő nincs, otthon akkor sem unatkozok. Vagy új recepteket tanulok, vagy ruhákat tervezek. Imádok rajzolni, talán ezt is anyától örököltem, nem tudom. A suliban nem nagyon dicsérik a ruháimat, Austin azt mondja, talán azért mert még új vagyok ott. Ki tudja.. 

A srácok sokszor írnak nekem Twitteren, amire szívesen válaszolok..Tettek fel közös képeket is amiket vagy nevettem, vagy felhúztam az agyamat. Például Lou tett fel olyan képet, amikor a kanapén alszok és nyitva van a szám.. Szó, ami szó elég fura pozitúra volt.

Lányok milliói küldenek nekem különféle üzeneteket, amiket nem tudok hova tenni. Voltak gonosz levelek, „ „ Hé, szállj le a férjemről, mert különben kinyírlak”, de voltak kedves emberek, akik örültek, hogy jóba vagyok a srácokkal. Páran kérték, hogy vegyem rá a srácokat, hogy kövessék vissza. Nem tettem. Mi vagyok én postagalamb, aki üzenget a felek között? Ha akar, valamit beszél a srácokkal. Hozzáteszem a követőim száma 2 hét alatt 350.000-re növekedett. Hűűha…

Ma is be vagyok osztva. Olyan kedves emberek jönnek be délutánonként. Szeretek új emberekkel ismerkedni. Például az egyik délután ismertem meg Melody-t. Kedves és szeretetre méltó lány. Ő stylistnak tanul az egyik itteni főiskolán. Amikor megtudta, hogy kik a barátaim sokkot kapott, hiszen hatalmas One Direction rajongó. Kezdetben féltem hátha csak azért barátkozik velem, mert ismert barátim vannak, és a közelükbe akar férkőzni. De szerencsére ez nem így van. Van, amikor átjön, és naphosszat beszélünk felesleges témákról. De így jó.. Melody apukája egy nagyon híres ügyész az édesanyja pedig egy sikeres üzletasszony. Gazdagok, de nem veri nagy dobra, mert fél hogy csak a pénze miatt barátkoznak vele. Úgy érzem ő igazi barátnőm lesz. Épp nem volt bent senki, amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy felhívom Lou-t hátha van eredmény Nath ügyében és szeretném a hangját hallani..

-          Szia csajszi. – szólt bele a telefonba. Hangja olyan fura volt, de nem kérdeztem rá. Jobbnak találtam. Lehet, hogy csak rossz napja van..

-          Szia Lou. Csak azért hívtalak hátha van valami fejlemény a tesóm ügyébe…

-          Sajnos nincsen. A nyomozó még nem talált semmit. Sajnálom.. – a hangja mintha feszült lenne és szomorú.

-          Ohh.. értem.. talán nem is lesz meg… Hiába várom a csodát.. – picit elszontyolodtam. Olyan jó lenne ha magamhoz ölelhetném és ismét boldog család lennénk. Simán oda költözhetne hozzánk, és hárman élnénk együtt.

-          Figyelj. Az esti géppel utazok haza, egy kis időre. Anyáékkal beszélnem kéne.. Valamikor nincs kedved találkozni?

-          Persze.. örülök, ha látlak.. Akkor már bemutatom neked a lakótársamat is. Rendben?

-          A midet?  Ugye nem srác?  - picit meglepődött. Elfelejtettem nekik elmondani, hogy nem egyedül költözök..

-          Hát.. öhmm.. majd mesélek, ha itt leszel. De most mennem kell, mert melóból hívtalak.. Puszi

-          Szia hugi.. mármint csöpi. – hugi. Jó ezt hallani tőled. Tényleg olyan mintha a bátyám lenne. Jó is lenne.. Tényleg örülnék, ha ő lenne az. Habár fura lenne de megtudnám szokni, azt hiszem.

Otthon csináltam vacsorát kettőnknek. Austin tanácsát kértem ki ez ügyben.(Mármint Louis viselkedése, és haza utazását tárgyaltuk) Vajon ő mit gondol erről az egészről. Csak annyit mondott, hogy biztos én reagálom túl a dolgokat..

-          Olyan ámulattal beszélsz ezekről a srácokról. Mikor mutatsz be nekik? –kapott be egy újabb falatot a szájába.

-          Álmodban. – nevettem fel.

-          Naa de miért? Olyan szexis, kedves, aranyos, jó fej vagyok. Tuti jóba lennék velük.

-          Plusz egy picit egoista. Nem gondolod?

-          Hát nem. – vigyorgott.

-          Majd csak december vége fele jönnek haza.. de viszont Louis már holnap Londonba lesz pár napra. Ha gondolod, valamikor bemutatlak neki.

-          Benne vagyok.. És mi van a szöszivel, akiről annyit áradozol.. Noell?

-          Niall te bolond. – hozzá vágtam az egyik konyharuhát - Egyébként nem tudom.. A reptéren ugye megcsókolt, de aztán semmi. Mióta elmentek nem is írt nekem, még kapcsolatot se vette fel velem. Lehet, hogy csak hülyített.

-          Csak nem beleestél? – kacérkodott.

-          Nem dehogy is.. Vagyis.. nem tudom.. Lehet, hogy keresnem kéne magamnak egy olyan srácot, aki tényleg szeret.. Niall egy aranyos srác, csak azt nem tudom, hogy érez irántam..

-          Látom, érzékenyen érint a téma..  Hogy tetszik a munkahelyed?

-          Imádom.. ezek a szombati koncertek..phúú. Tényleg. Ahogy ennyi ember megtapsol minden dal után..

-          Az megy.. te kis szuper sztár.. Gyere segítek elmosogatni.

-          Köszi.

*

-          Anya! – rontottam be a házunk ajtaján. Hozzá teszem zokogva léptem be a családi házba..

-          Kisfiam! – futott ki a nappaliból. – Mi történt? Mit keresel itthon? Miért sírsz?

-          Baj van! – zokogtam.

-          Mi történt kisfiam? Áruld már el! Miért sírsz?

-          Megtaláltam Őt. Érted?

-          Kit találtál meg? Valaki elveszett? – értetlenkedett. Most az egyszer miért nem esett le neki kiről beszélek? Habár az elmúlt években nem emlegettem Őt előttük, de azért csak emlékszik rá.

-          Őt anya.

-          De kit kisfiam? Ha rébuszokban beszélsz, nem jövök rá!

-          Megtaláltam az elveszett húgomat Ameliat! Hát nem érted? Az igazi testvéremet!

-          A kicsodát? – lépett be a szobába Lotte. Szeme csillogott a könnytől. Jézusom meghallotta.. Pedig nem akartam, hogy megtudja, maximum akkor, amikor már nagy lesz, nem pedig most.. Elcsesztem.. Elvesztettem őt is..