34. rész- Szeretlek

Sziiasztook :)

Meghoztam nektek a következő részt :) Remélem azért tetszeni fog és olvassátok a továbbiakban is :)

Nem szeretném szaporítani a szót.. csak annyit fűznék hozzá hogy SAJNÁLOM :/ 

Jó olvasást :))

Puszi :)

Most hogy itt ülök, rájöttem, hogy egy marha vagyok, hogy ide jöttem. Nem árulhatom el Louis titkát. Hiszen valamiért ők sem tudják.  Harry és Liam között ültem csendben, amikor egy számomra ismerős dallamot hallottam felcsendülni.

-          Lilly.. – hangja egyszerre volt megnyugtató és bizakodó. Úgy cselekedtem, ahogyan megkövetelte a sors. Felpattantam és a odafutottam hozzá.

-          Niall. – jó szorosan oda bújtam hozzá. Nem akartam elengedni. Éreztem, ahogy kezeivel végig simít a hátamon és a hajamon megakad a keze.

-          Hol a hajad? – kuncogott fel. – Mit műveltél magaddal te lány?

-          Kellett egy kis változás.. remélem így is tetszik. – mosolyogtam rá.

-          Ha neki nem is nekünk nagyon bejön. – szólalt meg Zayn.

-          Köszi.

-          Mikor jöttél? – Nézett mélyen a szemembe majd elkomorult az arca.

-          Körülbelül fél órája..

-          De mit keresel itt? És miért van kisírva a szemed? Megint bántottak? – hangja feszült volt. Félt.. Egyszer gyenge voltam és felhívtam Liam-et hogy, hogy vannak. Azt mondta, hogy Niall nagyon ki van érzelmileg. Alig eszik, és senkivel nem beszél. Magát emésztette. Végül is igaza volt félig meddig, mert ha nem teszi azt, akkor talán most nem itt lennénk. Talán most boldogan lehetnénk egy pár.. Félek bevallani magamnak azt, hogy pontosan mit is érzek iránta. Talán idő kérdése és ismét meg tudok benne bízni. De egy biztos a közelében szeretnék maradni, mert nem bírnám ki nélküle..

-          Tudod.. az előbb.. megtaláltam, vagyis inkább megtudtam, hogy ki a bátyám. – keserűen felnevettem. Olyan pocsék érzés kerít hatalmába. Félig meddig örülök, hogy meg találtam a bátyámat, a másik felem pedig tombol a dühtől. Nem tehetek róla, a pokolra kívánnám. De miért?

-          ÉS ki az? Hol van? De ha megtaláltad miért sírsz?  Nem értem. – kérdőn nézett a srácokra utána pedig rám.

-          Ezt nekünk sem akarja elmondani. – felelte Zayn.

-          Kérlek, mond el. Sokkal könnyebb lesz. – tanácsolta Hazza.

-          De.. félek. Félek, hogy mit fogtok reagálni rá, hiszen ti is ismeritek őt. És egész idáig hazudott.. istenem.. – lerogytam a földre és halkan kimondtam a nevét, de nem vagyok biztos benne, hogy hallották ezért még egyszer kimondtam azt az egyetlen egy nevet, ami annyi fájdalmat okoz nekem. – Louis.

-          Hogy mondtad? – pillantottak rám, Liam pedig furán kapkodta a fejét.

-          Louis az.. –puha kezeim közé temettem arcomat. Egyszerűen nem mertem rájuk nézni.

-          A.. ami Louis-nk? – Harry egyszerűen nem hitte el azt, amit mondok. Kételkedett a szavamba.– Louis Tomlinson az?

-          Igen ő az. – pattantam fel hirtelen haragomban és az ablakhoz sétáltam. – Előttem többet ki ne mondjátok ezt a nevet! Rendben? Soha, de soha többet beszélni sem akarok vele. Gyűlölöm őt, teljes szívemből.

-          De hát a testvéred.. – hitetlenkedett Niall.

-          Pont ezért – letöröltem egy kósza könnycseppet és odapillantottam. – Tudjátok min mentem keresztül akár az árvaházban, akár ebben a rohadt életben? Egy emberre lett volna szükségem. Rá! De ő nem volt ott nekem. És ez rohadtul fáj nekem. Hiányzott .Nem volt ki mellettem legyen. Hol volt akkor, amikor pár hete eltemettük a nagyit, mert ő is itt hagyott engem? Miért nem látogatott meg az árvaházban? Talán szégyellte a kis sztárocska hogy ki is ő valójában?

-          De hát Lilly.. – vette védelmébe Liam de nem engedtem neki.

-          Nem Liam.. ezt nem fogom megbocsátani neki, főleg azt nem hogy majdnem 4 hónapja tud róla és egy szót sem szólt nekem. Amikor rákérdeztem, hogy van –e valami fejlemény a képembe hazudott és azt válaszolta nincsen. – nagyon felkaptam a vizet. 

-          De Lilly, kérlek hallgass meg. Ő azért nem mondta el neked, mert félt, hogy mit fogsz reagálni. ÉS nem akart elveszíteni téged. Gondolj bele az ő helyzetébe.  Min mehetett keresztül, tudod hányszor okolta magát mindenért? Hányszor ment el a szüleitek sírjához és zokogva kért tőlük/tőletek bocsánatot? – Liam szavai megdöbbentettek, de nem csak engem, hanem a srácokat is.

-          Liam, te tudtál róla? – fordult hozzá Harry, Liam pedig lehajtotta a fejét.

-          Igen tudtam róla.. de nekem sem akarta elmondani. Amikor Lilly balesete volt, tiszta ideg volt ugye.. és én bementem hozzá. Akkor mondta el nekem..

-          Ezt nem hiszem el.. – fakadtam ki.

-          És nekünk miért nem szóltál róla? – fakadt ki Harry.

-          Mert megkért rá.. és tiszteletben tartottam a döntését, habár nagy marhának néztem. Pontosan tudtam, hogy ez fog történni és nem hitt nekem. Makacs volt..

-          Lilly, és most mi lesz? Tényleg nem akarod megbeszélni vele? – kérdezte halkan Zayn.

-          Kizárt. Én a közeljövőben egy szót sem akarok beszélni vele. Ő számomra, mint Nathan King halott. Ő nem a bátyám, soha többé..

-          Gyere ide. – nyújtotta a kezét Niall, aki közben leült a srácok mellé. – Bújj ide hozzánk. Hidd, el sokkal jobban fogod magad érezni. – kuncogott fel. Odabújtam hozzájuk és jó szorosan megöleltek. Visszatértem.

-          Hiányoztatok.. – nyögtem ki nagy hirtelenjében.

-          Te is nekünk Csöpi, rettenetesen. – mosolyodott el Hazza.

-           Ne haragudjatok, de én most megyek. El kell mennem valahova. Majd beszélünk. Sziasztok. – időközben elkezdtük filmezni én pedig zavartan felkaptam a táskámat és kimentem az ajtón. De egy erős kéz visszahúzott.

-          Hova mész?

-          Oda ahol nyugalom van és tudok gondolkozni a történteken. – válaszoltam egyszerűen.

-          Gyere, elviszlek.. – ajánlotta fel.

-          Köszönöm. – hálásan pillantottam rá.

Az utunk csendben telt, a temetőig. Tudta, hogy ez most nem a legmegfelelőbb alkalom. És ezért tisztelem is.  Amikor kitett nem kértem, hogy várjon meg, hiszen nem tudom, meddig maradok itt. De szeretnék egyedül lenni, nem szeretném, ha valaki is ott lenne velem. Beszélnem kell velük.

A bejáratnál vettem egy csokor virágot és elindultam nyughelyük felé. De megtorpantam. Ott ült a sír mellett és zokogott. Nem tudtam mit tegyek. Már túl közel voltam és minden szavát hallottam..

-          Miért hagytatok magamra? Miért volt ez jó nektek? Tudjátok jól milyen életem volt az elején utáltam a családomat, de a hiányotokat valamennyire pótolni tudták. De én nem tehetek róla hogy ez történt.. Apa kérlek, ne haragudj, én nem akartam, hogy ez történjen, könyörgöm, bocsáss meg nekem. És nagyi, te miért hagytál itt? Alig tudtam veled beszélni és már te is magamra hagytál, annyira sajnálom, hogy nem lehettem itt veled a végső búcsún. És Lilly, kérlek, enyhítsétek meg a szívét, könyörögöm. Annyira fáj az, amit a fejemhez vágott. Én nagyon szeretem őt, de egyszerűen féltem. Féltem, hogy elhagyj, megutál, mint most.  Segítsetek, könyörgöm. Most hogy már itt van mellettem, kérlek ne vegyétek el tőlem.

-          Ezt ne nekik mond. – álltam meg a sír mellett és kicseréltem az elszáradt virágokat. Felnézett rám és arcán egyszerre döbbenet és megkönnyebbülés ült ki. Az utóbbit nem is értem miért..

-          Lilly.. – hangja megremegett. Szépen lassan felállt és letörölte a földet a nadrágjáról.

-          Nem érdekel a magyarázatod. Nem miattad jöttem ide, hanem miattuk. – mutattam a sírra. – De látom rosszkor jöttem. Majd visszajövök máskor. 

-          Kérlek, miattam nem menj el. – meg akarta simogatni a kezemet, de én elrántottam onnan. – Ők a te szüld is…

-          Ne érj hozzám! – néztem mélyen azokba a csillogó szempárokba. – Rendben. Elfogadtam, hogy a bátyám vagy.. de, jól figyelj! Számomra te, mint báty halott vagy!

-          Könyörgöm, ne mond ezt. Én tényleg nem így akartam.. – szabadkozott.

-          Nem érdekel Louis… A magyarázkodással már elkéstél. Nagyon is..

-          Lilly kérlek.. legalább anyáék emlékére ne csináld ezt. – ez az egy mondattól teljesen eldöntött a düh.

-          Ki ne ejtsd a szádon a nevüket! Értetted? Ők már nem a te szüleid.. Felejtsd el őket, úgy ahogyan én teszem ezt veled.  A te családod még él, a múltat pedig felejtsd el. Mindent.. érted? Törölj ki minket az életedből! Utállak Louis! Utállak Nathan! vagy akár ki is vagy! – vágtam a képébe ő pedig szemrebbenés nélkül hallgatta végig a mondandómat. Majd ismét sírni kezdett. De ezzel engem nem hat meg. Nem! Fogtam a táskámat és rohanni kezdtem, ahogyan csak tudtam. Nem néztem sehova csak őrülten rohanni kezdtem, de ismét meggondolatlan voltam..

*

Úgy gondoltam, hogy ha már itt vagyok, akkor megvárom őt. Kényelmesen elhelyezkedtem a kocsiban, benyomtam a rádiót és a telefonomat kezdtem el nézegetni. Fura érzés töltött el, talán van egy nagyon kicsike reményem vele kapcsolatban. Nem fogom fel adni.. Nem mindenki kap meg egy esélyt a sorstól. Tudom jól, hogy elszúrtam, a dolgot és helyre akarom tenni. Vissza szeretném nyerni a lány bizalmát. És az hogy a legjobb barátom Lilly testvére, megdöbbentett. Az még oké hogy Louis bevallotta, hogy örökbe fogadták. Még az is sokkolt engem, hiszen a „mostani” édesanyja teljesen úgy viselkedik, vele mintha a sajátja lenne. Semmi ellenérzése ninc vele. De most hogy tudom Louis-nak nem volt semmilyen hátsó szándéka, csak a húgát védte. Ez valamennyire megnyugtat. Vissza kell szereznem az ő bizalmát is. Hirtelen fura érzés kapott el. Feleszméltem a gondolataimból és a temető kapujára pillantottam. Megláttam, ahogy zokogva ront ki a temetőből és próbálja elhagyni a területet. Oldalra néztem és még az ütő is meg állt bennem.

-          Lilly! Vigyázz! – kiáltottam el magamat. Félek, hogy túlkésőn. A szerelmem lelépett az útról és az érkező kocsi elütötte őt. Nem lehet. Szélsebesen rohantam oda hozzá. A kocsi sofőrje kiszállt és azonnal a mentőket hívta. Én pedig tehetetlenül ültem mellette.

-          Kérlek, nyisd ki a szemedet. Ne hagyj itt.. – könyörögtem neki. – Szeretlek..