30. rész - Lilly a húgom..

Sziasztok! :)

Íme a 30. rész :))

Nagyon szépen köszönöm a pozitív komikat. Annyira örülök hogy ennyire tetszik nektek az amit írok :) ♥

Remélem ez a rész is ugyan úgy tetszeni fog mint az előző :))

10 komi és hozom az újat :)) 

Jó olvasást :)

Puszi :)

~Zs.

-          Lilly várj! – kiáltott utána Louis. – Mi történt? – de semmi válasz nem érkezett.

-          Ez mi a fene volt? – csodálkozott Hazza. Senki sem értette mi történhetett a konyhában. Főképp azt nem értik miért rohant el a lány könny áztatott szemmel.

-          Niall! – amikor a fiú belépett a szobába mindenki rászegezte a tekintetét. Lou felpattant és neki ugrott a srácnak. – Mi történt? Mit műveltél vele? Ha?

-          Én-én.. – dadogott. A srác szinte bűzlött az alkoholtól. – Elbasztam.. Mindent. Érted? - lerogyott a fotelba és sírva fakadt.

-          Mégis mi a büdös fenét mondtál neki, amiért zokogva rohant el? – ordibált vele Liam.

-          Hát mérges voltam, és féltékeny. Nem beszéltünk egész este, és ittam egy keveset. Amikor láttam, hogy bement a konyhába, utána mentem és..és.. – egyszerűen nem tudta befejezni, mert a hangja el-elakadt.

-          Mit mondtál neki? Vagy mit csináltál vele? – ordított vele Austin.

-          Istenem Niall.. ugye nem azt csináltad, amit én mondtam? – Hazza kezei közé temette arcát.

-          Mit nem? – kérdezte Zayn. – Mit tanácsoltál neki Harry?

-          Csak hogy legyen egy kicsit rámenősebb, és ne legyen pipogya.. De nem gondoltam, hogy meg is csinálja.

-          Elkaptam a kezét – kezdett bele Niall Harry helyett mindenki őt nézte– és erőszakosan követeltem tőle egy csókot. Majd elkezdtem tapizni. Magyarán durván rátámadtam. De én nem így akartam. Értsétek meg.

-          Te idióta állat. Hogy bánhatsz így egy nővel? Elment a józan eszed is? – akadt ki most már Danielle is.

-          Soha nem szoktál szót fogadni nekem, miért pont most kellett?

-          Hogy lehetsz ekkora pöcs,Horan?

-          Sajnálom nem így akartam. Tényleg. Csak kérlek, ne ordibáljatok velem..

-          Hát sajnálhatod is öregem. Ha egy haja szála is meggörbül, esküszöm, kinyírlak. Érted? – Louis nagyon begurult a barátjára. Lehet, hogy csak a félelem váltotta ki belőle ezt az egészet.. Miért fél? Mert elvesztheti a testvérét ismét. Mi van, ha valami baja lesz? Soha nem fogja megtudni, hogy ő a bátyja?

-          De miért beszélsz így velem? Mi közöd van hozzá? – állt vele szembe Niall, mintha leesett volna neki, hogy túlzottan is aggódik a lány miatt.

-          Tudjátok.. – Louis és Austin összenéztek. – ááhh nem fontos.

-          Nem fontos? Igen? Csak így lerendezed ezt az ügyet?

-          Igen.. mert semmi közöd nincs hozzá. – ordibált vele a fiú.

-          Most meg hova mész? – kiáltott utána Liam.

-          Megkeresem. Ha már ez az idióta elüldözte innen. Nem fogok tételemül itt ülni és várni, hogy haza jön.

-          Várj! Mi is megyünk veled!

*

Egész éjjel kerestük, de sehol sem találtuk az unokatesómat. Nem lehet, hogy valami őrültséget tett magával, mert abba belehalnék. Ismét olyan közel került hozzám, és ha most elveszítem, abba bele halok. Olyan nehezen dolgoztam fel azt is, amikor elvitték őket az árvaházba. Apáéknak zokogva könyörögtem, hogy ne engedjék őket elmenni, de semmit sem tettek ez érdekében.

Tudom jól, hogy mennyire szereti azt a fiúk. Akár az életét is feláldozná érte. Naphosszakat beszélt róla, és ha szabad ideje volt csak vele beszélt. Most pedig ez a barom mindent tökre tett. Még nem tudja, hogy mit cseszett el, de idővel rájön mindenre. De akkor már késő lesz…

Hajnalok hajnalán is a város utcáit róttuk és őt kerestük. Hajnali 5-6 körül estünk haza és beültünk a nappaliba. Egy-egy bögre kávéval a kezünkben tanakodtunk.

-          Most merre lehet? Minden hol kerestük.. – sopánkodott Dan.

-          Hívjuk fel a kórházakat hátha valahova bevitték..

-          Zayn ilyet ne mondj. Nem történt vele semmi. – szólt rá Louis. – Abba bele halnék..

-          Nyugodj meg. Nem lesz semmi baja. – sétáltam oda az uncsitesómhoz és bátorítóan megszorítottam a kezét. Ekkor csörrent a telefonom.

-          Halló - szóltam bele, hiszen nem tudtam ki az mert a szám egy magán szám volt.

-          Jó reggelt kívánok. – ja, igen közben elszaladt az idő és reggel 8 óra lett - Austin Smith-el beszélek?

-          Igen én vagyok az. Miben segíthetek? – mindenki engem fürkészett így kimentem a konyhába és folytattam a beszélgetést.

-          Az éjjel behoztak hozzánk, a kórhátba egy tizenéves fiatal lányt. Elnézést nem említettem, de a Városi Kórházból telefonálok. Ha jól tudom az Ön unokatestvérét szállították be. Lilly King-et.

-          Micsoda? De mikor? Mi van vele? – halmoztam fel a sok kérdést.

-          Kérem, nyugodjon meg. Senkivel nem hajlandó beszélni csak az ön nevét mondogatja. 

-          De mi történt vele? – szinte már ordítottam a telefonba.

-          Kérem, nyugodjon meg. Pontosan nem tudjuk, hogy kik, és hogyan de megtámadták az utcán. Brutális sérüléseket szenvedett, valamint…

-          Valamint mi? Kérem, ne harapófogóval kelljen megából kihúzni. – félek. Miért akadt el a hangja? Mi történhetett vele?

-          Az orvosaink megvizsgálták és megállapították, hogy szegény lányt megerőszakolták. Sajnálom. Tudja most a családjára nagy szükség lesz, hiszen ez nagy trauma számára.

-          Meg.. megerőszakolták? Az nem lehet… - nem nem nem.. miért pont őt? Aki soha senkinek nem ártott ebbe a rohadt nagyvilágban. Szegényem hogy össze lehet törve.. Vele kell lennem.

-          Jó lenne, ha minél előbb bejönne hozzá, mert amit már említettem szüksége van magára.

-          Azonnal megyek. – gyorsan bontottam a vonalat majd elgondolkoztam a történteken. Most vagy oda megyek Niall-höz és betöröm az orrát vagy betöröm az orrát. Ezt nem fogom csak úgy annyiba hagyni. Bementem a szobába és egyenesen elé álltam

-          Ezt azért kapod, mert megbántottad őt. Ezt, pedig azért mert miattad kórházba került és tejesen a padlón van. – két erős ütéssel adtam ki magamból a dühömet.

-          Mégis mi a francot csinálsz ember? – ugrott oda Zayn és Harry hogy lefogjanak.

-          Ki hívott? – tették fel azt a kérdést, amire mindenki a választ várta.

-          A kórház. Bevitték. Miattad! Szóval meg ne lássalak körülötte különben nem éled meg a holnapot. Világos voltam?

-          De..

-          Nincs de. Úristen Niall akkora egy pöcs vagy! – förmedt rá Harry. – De mégis mi történt vele?

-          Jelen pillanatban nem árulhatom el, de egy biztos te- böktem rá – nem mész a közelébe.

-          Kérlek, csak had beszéljem meg vele.

-          Nem! Fogd fel! Elba**tad. Tudod mennyire szeretett? Össze akart jönni veled te idióta. Annyira szeretetett téged, de most ezt már csak álmodban kapod meg. Mert rohadt élet hogy többet nem fog szóba állni veled.

-          Most meg hova mész? – kiáltott utánam Harry.

-          Hozzá, mert szüksége van rám.

-          Várj meg megyek veled. – pattant fel Lou.

-          Nem! Csak rám van szüksége.

Amikor oda értem a kórterme elé szépen átgondoltam mit akarok neki mondani. Egy hatalmas virágcsokorral a kezemben állítottam be hozzá. Szegény csak nézte a falat, teljesen más volt. Szőke haja kócosan hullott a vállára és a párnára. Gyönyörű szemei ki voltak sírva. Végig néztem rajta. Arca tele volt sebekkel, úgy ahogyan a keze is. Szegényem..

-          Szia. – köszöntem neki és óvatosan közelítettem felé.

-          Austin.. – láttam, ahogy egy könnycseppet morzsol el és felült az ágyban.

-          Hogy vagy hercegnőm? – szorosan oda bújtam mellé az ágyba és magamhoz öleltem.

-          Rosszul.. Tönkre ment az életem örökre.. nekem kedvem sincs már élni. Érted?

-          Na! Ne beszélj butaságokat. Gyönyörű vagy, tehetséges és nagyon okos.

-          És mit érek ezekkel, ha azok a barmok elvették azt, ami egy nőnek értéke. És arra vágyik, hogy egy olyan ember vegye el tőle, akit nagyon szeret.

-          Kicsim.. Figyelj, ezen hamar túl kell esned és talpra kell állnod. Nem hagyhatod el magadat. Rendben?

-          Igen. Ezen én is gondolkoztam. Elmegyek egy időre Londonból. Kell egy kis levegőváltás…

-          Mégis hova akarsz menni? És miért? Niall miatt? Hidd el őt elintéztem nem fog a közeledbe jönni egy hamar..

-          A nagyihoz.. tudod milyen keveset voltam vele. És ki akarom használni azt az időt amit még vele, tölthetek, ki tudja mennyit tartogat nekünk a jó Isten..

-          Na, elég lesz ebből a letargikus hangulatból. És mi lesz Niall-el?

-          Soha többet nem akarom látni, hiszen ő miatta ment tönkre az életem. Vakon hittem benne, hogy szeret. Aztán nagy pofára esés volt. Kérhetek valamit?

-          Persze mondjad. – bármit megteszek neki, akár mit kér.

-          Kérlek, ha haza mész, pakolj be nekem legalább 2 bőröndnyi cuccot, hiszen már holnap utazok..

-          De hát.. 4 nap múlva Szenteste van.. egyedül hagysz? És a srácokkal mi lesz?

-          Sajnálom.. muszáj lesz. Majd veszek nekik valamit karácsonyra Lou-nak pedig keresek valami tökéletes születésnapi ajándékot.. És nem kell egyedül lenned, gyere haza. Anyud is biztos örülne neki ha velük töltenéd a karácsonyt.

-          Hát majd meglátjuk.. – beszélgetésünket egy kopogás zárta meg. Kb. a 3. után bejött az illető. Természetesen egy olyan illető jött, akinek semmi köze nem volt itt lenni. Kezében egy szép virágcsokor volt.

-          Takarodj innen! Mondtam, hogy ne gyere ide. Nem?

-          Csak had beszéljek vele. Könyörögöm. Lilly beszélhetünk? – fordult a lány felé.

-          Hagyjál Niall. Látni sem akarlak. Tönkre tetted az életemet.. – ismét zokogott. Arca elé húzta takaróját, így próbálva fedni kisírt szemeit.

-          Látod mit tettél? Menj innen! Semmi keresni valód nincs itt. És értsd, meg hogy nem akarja a te szánalmas képedet látni.

-          Sajnálom.. Lilly. tényleg. Nagyon sajnálom. Szia. – ki kullogott a szobából és felé fordultam.

-          Lilly..

-          Te is menj el. Most egyedül akarok lenni..

-          De…

-          Nincs de.. kérlek. Hagyj most magamra. – könyörgött nekem.

-          Rendben. Akkor holnap jövök érted. Légy jó.

-          Rendben. Sziia.

*

Mikor ér már haza? Amióta elment türkön ülök, hozzon már hírt a húgomról. Mi történhetett vele, ami miatt ennyire kiborult, hogy neki ugrott Niall-nek? A fenébe.. baj van.. Érzem. Egyszerűen érzem hogy nincs valami rendben vele.Idegesen járkáltam a szobámba, kb. 10 percenként hívogattam Austin-t. De mindig kinyomott. A végén meg már ki volt kapcsolva. Írtam neki hogy ne haza menjen, hanem jöjjön ide hozzánk. Ha jól hallottam Niall is elment. Nem érdekel. Nagyon haragszom rá. Talán soha nem fogom neki megbocsátani a dolgokat.

-           Lou, minden oké? – jött be a szobába Liam.

-          Nem. Nincs semmi sem rendben. Nem tudom, mi van vele.. félek, hogy komoly baja esett..

-          Nyugodj meg, én érzem, hogy nincs nagy baj. De miért aggódsz érte ennyire? Talán szerelmes vagy belé?

-          Nem, dehogy! – ellenkeztem egyből.

-          Akkor nem értem.. Mostanában még több időt töltesz vele mint amennyit szoktál.

-          Tudod.. ez nekem nagyon nehéz.. – nem tudtam hogyan cselekedjek. Liam veséző pillantásokkal illetett engem. – Kérlek, ne nézz így rám!

-          Egyáltalán nem értelek. Miért titkolózol? Talán nem bízol meg bennem? Bennünk?

-          Nem erről van szó.. de még magamban is őrlődök. Egyszerűen én is rohadt nehezen dolgozom fel ezt az egészet.

-          Akkor mond el és a lelkiismeretednek sokkal könnyebb lesz..

-          Istenem Liam.. nem tudom. Nem érted? Félek, hogy ha elmondom, meggyűlöltök!

-          Miért? Amikor elmondtad, hogy árva vagy, akkor elfordultunk tőled? Ha? Azt hiszed, ennyire szívtelenek vagyunk?

-          Nem… de..

-          Nincs, de. Látod! Most csalódtam benned. – csalódottan megrázta a fejét és elindult az ajtóhoz. Egyszer ennek is be kellett következnie.

-          Lilly a húgom..

-          Micsoda? – Liam riadtan nézett rám.