27. rész – Kívánjatok sok sikert...

sziasztok!

Idén utoljára jelentkezem nektek új résszel :) Remélem azért tetszeni fog és jövőre is ugyan úgy követitek majd a blogot mint idén ;)

Köszönöm hogy + 2 olvasóval bővelkedtünk és hogy elértük a 12.000 látogatót is :) 

kb. 8 komi és jön az új rész :) 

Jó olvasást  és Békés Boldog Új Évet kívánok mindenkinek :)

Puszii :)

Jövőre találkozunk ;) 

-          Nem is mondtad, hogy megtaláltad Nath-et. Öreg rég láttalak. – a világ forogni kezdett körülöttem. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Talán el kellene süllyednem, vagy nem tudom. Mi történik akkor, ha kiderül a titkom?

-          Nath-et? – alig jött ki hang Lilly torkán. Szóval ő is meglepődött. A víz már szabályosan folyik le a hátamról..

-          Jajj srácok nehogy szívinfarktust kapjatok. Tudom, hogy te Louis Tomlinson vagy. A hőn emlegetett srác. – nevetett fel. Először nem ismertem fel. De amikor bemutatkozott, minden tiszta lett. Hiszen ő az unokatestvérem. Austin.

-          Bolond. Akkor nem is kell bemutatnom neked. Lou ő itt az legeslegjobb uncsitesó az egész világon.

-          Na ne túlozzunk, de azért köszönöm a bókot. – én megszólalni sem tudtam. Itt van körülöttem a családom egy része. Istenem kiskoromban mennyire szerettem volna ezt a pillanatot, de most.. nem vagyok rá készen. Most nem..

-          Ne haragudjatok, de én most megyek. Lilly majd beszélünk. Austin örülök, hogy megismerhettelek. Jó éjt. Sziasztok. – ahogy tudtam menekültem a lakásból. Nem akartam maradni. Éreztem a fojtogató érzést, ami nem bírt maradásra bírni. Sajnálom. Nekem ez nem megy. Már a lépcső alján voltam, amikor hallottam hogy utánam kiabálnak. Az unokatestvérem volt az.

-          Hé Louis. Várj!

-          Tessék? – tettetem természetességet mintha semmi sem történt volna.

-          Miért mész ilyen korán? Történt valami?

-          Nem dehogy is. Csak tudod.. –elakadt a hangom.

-          Tudod, nem ismerjük egymást olyan régóta. Konkrét most ismerkedtünk meg, de olyan érzésem van, mintha pisis korom óta ismernélek.

-          Milyen igaz. – gondoltam magamba.

-          Mit szólnál hozzá, ha beülnénk valahova inni és elmondanád, hogy mi nyomaszt. Nem kötelező, de gondolom egy pasinak könnyebb elmondani, mint egy lánynak. Gondolok itt a lakótársamra.

-          Hát igazad van. – párszor megfontoltam a dolgot és arra jutottam, hogy jobb, ha megbeszélem valakivel. Már nem tudom magamban tartani ezt a súlyos titkot. Talán még az igazat is elmondom neki. Talán ő segíthet nekem,.

-          Szóval? Mehetünk?

-          Persze, és kösz.

-          Semmi. De várj meg felfutok a pénztárcámért és a mobilért. Fél perc és itt vagyok. – már indult el, felfele amikor megállítottam.

-          Én fizetek természetesen. – ajánlottam fel.

-          De én ezt nem hagyhatom, hiszen én hoztam fel a kocsma ötletét.

-          Nincs vita. Na, gyere menjünk. – próbáltam mosolyt csalni az arcomra.

Nem tudom mióta ülhettünk ebben a kis eldugott kocsmában, de nagyon jól éreztem magamat. Hála istennek a rajongók sem kaptak el így tényleg nagyon jól fel tudtam oldódni. Sok minden szóba került, de a legnehezebb téma még csak most jött.

-          Szóval azt mondod, van egy őrült nagy titkod, amit senki nem tud az egész világon kivéve a szüleid?

-          Igen. Tudod ez egy nagyon régi titok, amit már alig bírok magamban tartani.

-          Várj, had találjam ki.. – elővett valami nagyon furcsa arcot, amin elnevettem magamat. – Valójában lány vagy, és hogy ne derüljön ki a titkod a gatyádba egy répát szoktál elrejteni. Ezért is kedveled annyira azt az átkozott zöldséget. Nem igaz?

-          Nem vagy vicces haver. Amúgy ennél sokkal komolyabb a dolog. És muszáj esküt tenned, ha elmondom neked. – az arcom komoly lett. -

-          Esküszöm nem adom ki a titkodat a sajtónak..

-          Még szép.

-          Várj. Eszembe jutott.  Üldöz az F.B.I. és nem fedheted, fel az igazi arcodat különben kitoloncolnak? – szinte már megszakadt a röhögéstől.

-          Állj már le. Nincs ilyenről szó. Habár izgalmas lenne, ha üldöznének. – belegondoltam.

-          Na, komolyra fordítva a szót. Miről akartál beszélni. Mi az a titkok, amibe segítenem kéne?

-          Semmi, majd megbeszéljük máskor. Most igyunk még egy kört a tiszteletünkre.

-          Benne vagyok.

És ez így ment hajnali 5ig. Én nem hoztam szóba a témát mivel még nem éreztem magamat késznek. Austin elmesélte, hogy hogyan találkoztak újra a nagy családi ünnepen, és hogy mennyire örült neki. Kérdezgettem a család felől, hiszen érdekel ki, hogy van. Annyira boldog voltam, amikor megtudtam, hogy a nagyi él és virul.  Csak hiányoznak neki az unokái és a lánya. De mivel Lilly-t visszakapta kicsit megnyugodott. Valamikor meg szeretném látogatni, csak meg kell kerülnöm. Majd Austinnal beszélek. Elég sok ital elfogyott, de nem érdekel. Megérte. Még a holnapi másnaposság is ér ennyit, mint ez az este.

Búcsúzásnál tartottunk, amikor magához ölelt és ezt mondta:

-          Tudod haver, nagyon örülnék, ha te lennél az elveszett tesó. Tényleg olyan, vagy mint ő. ÉS Lilly is imád téged. Nincs egy olyan sötét titkod, hogy téged örökbe fogadtak és az én elveszett rokonom vagy?

-          Figyelj, és ha azt mondom, hogy minden igaz amit itt és most felsoroltál? És engem valójában Nathan King-nek hívnak ?

-          Hát akkor esküszöm, felkaplak és megpörgetlek. Lilly de boldog lenne akkor istenem. De hát ez sajnos nem lehetséges..

-          Austin fogd fel! Én vagyok az! De nem merem elmondani senkinek. Mindenki csalódna bennem…

-          Jajj haver túl sokat ittál. Jobb lesz, ha haza mész.. –jó erősen vállba vert majd elindult a bejárat felé. – Jó volt iszogatni. Remélem, még beszélünk.

-          Én is remélem…

/Miley Cyrus – Stay /

-          Szia.. – nagyon szomorú lettem.. ő bement az ajtón én pedig ismét egyedül maradtam. Miért nem hitte el, hogy én vagyok az? Ennyire hihetetlen lenne? Hogy ez az elesett fiú, akit elszakítottak a családjától képes volt felállni és folytatni az életét? Lassan elindultam a sötét és nyirkos londoni utcán és csak sétáltam. Lassan hajnalodik én pedig még haza se értem. Nem maradok itthon. Jobb lesz nekem, ha innen minél messzebb megyek. Még ma visszamegyek Olaszországba. Mindenkinek ez lenne a legjobb. Nem akarok több embert megbántani. Remélem Austin emlékezni fog erre a beszélgetésre és észbe kap. Ahogy itt sétálok, eszembe jutnak a kiskori emlékek. Mármint azok, amik megmaradtak. Anya, apa, a nagyi.. rettenetesen hiányoznak. Ezt le se tudnám írni nektek. Bárcsak visszaforgathatnám az időt. Nem hisztiznék, nem lennék akaratos. Rendes gyerek lettem volna, akkor apa nem akad ki, nem fordul hátra és nem történik a baleset. Ez az egész az én hibám. És nemsokára ismét október 12.-e lesz. Az a borzalmas nap. A fenébe! Jó erősen bele vágtam a falba. Talán eltörött a kezem, de nem érdekel.. Ez a fájdalom, amit most érzek nem ér fel azzal, ami most a szívemben mászkál. A kezem csak dagad és lilul, de engem nem érdekel. Tényleg. Amikor haza értem anya már ébren volt és a nappaliban ült. Oda mentem hozzá és zokogva magamhoz öleltem. Nem szóltunk egy szót sem. Nem kellettek ide szaval, tudta jól milyen lelki állapotban vagyok. Azaz életerős fiú, aki mindig nevet és bohóckodik, most zokog, és összetört.

-          Kisfiam. Merre voltál? Nagyon aggódtam érted.

-          Ne haragudj mami. De ki kellett szellőztetnem a fejemet, majd elmentem Lilly-hez, utána pedig beültem egy kocsmába.

-          Édesem, kocsmába? Miért teszed tönkre magadat? És ha elkapnak az újságírók?– kérdezte tőlem.

-          Beszélnem kellett valakivel, és muszáj volt felejteni. De tényleg sajnálom mami. Mindent. Ma visszamegyek. Paul is bosszant az sms-ekkel.

-          Már ma? Hisz alig voltál itthon. Tegnap jöttél…

-          Tudom, de muszáj, és már itthon sincs keresni valóm. – eszembe jutott a húgom. Soha többé nem fog beszélni velem..

-          Ne beszélj badarságokat. Na gyere, menj fel aludni legalább egy kicsit. – pont azt a kezemet fogta, meg amelyiket valószínűleg eltörtem.

-          Áhh..

-          Jézusom! Mit műveltél a kezeddel? – anya arca lefehéredett én pedig semmit se tudtam kinyögni.

Kint ülök a raptéren. A kezem gipszben. Tök egyedül várom, hogy a gépem 1 óra múlva felszálljon. Csak anya tudja, hogy mikor megy a gépem. Minek szóljak másnak? Utálok búcsúzkodni. Akitől elbúcsúznék azok a húgaim és az unokatesóm. De nem hívhatom fel őket. Nem lenne helyén való. Elővettem az iPadomat és felnéztem a netre. Több cikket láttam, amin elakadt a lélegzetem. „ Feloszlik a One Direction? „ , „ Vajon miért menekül Louis Tomlinson? „ „Eleanor Calder talált magának más pasit? Vajon miért szakított a sztárpár? „

Mi közük van ehhez az embereknek ha? Miért jó nekik, ha bele avatkoznak az életembe. Felnéztem Twitterre is, de jól tettem, hiszen rájöttem arra, hogy a srácok aggódnak értem.

„ @Louis_Tomlinson merre vagy bro? Hamar gyere vissza. xx – ezt Liam írta.

„ @Louis_Tomlinson hiányzol. Gyere vissza hozzánk. sok mindent meg kell beszélni.. xx – Hazza írta nekem.

Úgy tesznek mintha egy éve eltűntem volna.  Tudom hol a helyem, mellettük. Ők jóban, rosszban mellettem vannak. Talán el kellene mondanom neki az egész történetet. Csak még azt nem hogy ki a testvérem. Arra nem vagyok készen, félek hogy megutálnának.. Itt az idő. Gyorsan kiírtam valamit és már szedelőzködtem is, mert a gépem 15 perc múlva felszáll.

„ Itt az idő, hogy kiderüljön az igazság. Remélem akkor is mellettem leszek! Szép napot mindenkinek. xx”

Megfogtam a cucctáskámat és elindultam a tömeg felé. Már majdnem a kapuhoz értem, amikor hallottam, hogy a nevemet kiabálják. Megijedtem. Mi van akkor, ha a rajongók találtak rám? De aztán felismertem azt a tündéri hangot, amit olyan régóta ismerek. Azonnal megfordultam és láttam, ahogy felém fut. A szeme könnyes volt, úgy ahogy az enyém is. Ledobtam a táskámat és elé futottam felkaptam és megpördültem vele. Már amennyire tudok a törött kezemmel.

-          Kérlek, ne haragudj rám. Nem úgy gondoltam azt, amit mondtam. Tudod jól, hogy nagyon szeretlek.

-          Jajj Lotte. Én sajnálom, hogy nem mondtam el. Tudod féltem attól, hogy hogyan fogsz reagálni. Nekem mindig is a pici húgocskám leszel, bármi történjék is. Rendben?

-          Igen. Te pedig az én szuper sztárocska bátyám, akire nagyon büszke vagyok. – jó szorosan magamhoz öleltem.

-          Mennem kell. Bármikor hívhatsz jó? – picit bólintott majd adott nekem egy puszit. Talán ez fog nekem erőt adni, hogy elmondjam a srácoknak. Mennem kell. 5 percem maradt. – Légy jó hugicám.

-          Sziia bátyus… és szeretlek.

Köszönöm istenem! De tényleg. Most hogy tudom a húgom nem haragszik rám valamivel könnyebben szállok fel a repülőre és állok a srácok és a menedzserem szeme elé. Kívánjatok sok sikert.. szükségem lesz rá.