Háát sziasztok!
Eljött az igazság pillanata.. Ez a rész nem a legvidámabb részek közé tartozik de sajnos kell egy ilyen is..
Remélem ez azért érdekesebb lesz mint az előző rész és sokkal többen jeleztek vissza :)
Jó olvasást :)
Puszi :)
~Zs.
„ Csillagok közt él már, angyalok
közt jár, ott, ahol csendből épül vár, s igaz lélekre az Isten vigyáz már.”
Egy
temetést megszervezni borzalmas.. Főleg egy olyan emberét, akit rettenetesen
szeretsz és nem szeretted volna elveszíteni. Fogalmam sem volt, hogy álljak
hozzá ehhez az egészhez. Mit kellene az újságba meghirdetni? Hova legyen
eltemetve? Kiket hívjak meg? Legyen halotti tor?
Itt
ülni abba a konyhába, amibe egykor vele ültél és felesleges dolgokról
fecserésztetek nagyon fura érzés. A nagybátyám kérte, hogy tartsak velük és
költözzek oda hozzájuk. De én egyenesen megtagadtam ezt a gesztust. Miért? Mert
az utolsó napokban is vele akartam lenni. Érezni parfümjének az illatát, abban
a szobában aludni, amibe egykor ő feküdt, a képeket nézegetni.. emlékezni rá.
Jessica
néni segített a temetést rendezni, mert egyedül képtelen lettem volna rá.
Amikor eljutottam arra a pontra, hogy közöljem Austin-nal a borzalmas hírt,
elmentem a közeli parkba ahova annyit jártunk. Összeszedtem minden gondolatomat
és kezembe vettem a telefonomat. Kicsörgött. És felvette valaki. De nem az ő
hangja csendült fel…
-
Sziia Lilly !– szólt bele
harsányan Louis. - Hogy vagy?
-
Lou kérlek, add Austint – szóltam
bele elfojtott hangom. Nem akartam, hogy tudja milyen borzalmas napokat élek.
-
Adom. De mi van veled? Minden
rendben van? – hangja vidámból egészen más kerékvágásba került.
-
Persze.. – szememből kibuggyant
egy könny és már nem tudtam visszatartani zokogtam a telefonba.
-
Jézus Lilly. Te sírsz? Mi
történt? – hangja feszült lett.
-
Kérlek, add oda neki a telefont.
– könyörögtem neki.
-
Csak akkor, ha elmondod, miért
sírsz és egyáltalán hol vagy? Oda megyek hozzád. Kérlek, áruld el.
-
Kivel beszélsz? – hallottam a
távolban az unokatesóm hangját.
-
Lilly-vel.. de valami baja van..
Austin.. zokog..
-
Lilly! Mi történt? – hallottam
aggodalmas hangját.
-
Austin.. kérlek, ahogy tudsz,
gyere ide. Szükségem van rád.. – még mindig zokogok. Olyan borzalmas ez az
egész..
-
Azonnal megyek, de mi történt?
Bántott valaki?
-
A nagyi.. – nem tudtam befejezni
a mondandómat.
-
Mi történt vele? Kérlek.. ne
harapófogóval kelljen kihúznom belőled..
-
Ne kérd azt, hogy kimondjam..
mert egyszerűen nem megy.
-
Ugye nem.. – éreztem a hangján
hogy eljutott az agyáig minden egyes szó. – Azonnal indulok. Kérlek, ne csinálj
semmilyen hülyeséget. Kérlek.
-
Rendben.. csak siess, könyörgöm..
Szükségem van rád..
Azóta
Austin nem mozdul mellőlem. Kérte tőlem, hogy semmilyen hülyeséget ne tegyek magammal,
mert azzal nem lenne jobb. Tudom.. de egyszerűen nem tudok mit tenni.. Hiányzik harsány nevetése, a mosolya, ahogyan
a ráncai egyvonalban húzódnak fel a homlokán és azok a közös esték.. Az utolsó
napokban rengeteget beszéltünk. Elmeséltem neki mi történt Niall-el. Azt kérte tőlem,
hogy bocsássak meg neki.. Senkinek sem lenne jó, ha mind a ketten szenvednénk.
Talán tényleg ez lenne a tökéletes megoldás? Vagy maradok ilyen makacs és nem
bocsátok meg neki? Nem tudom.. De az már biztos, hogy a temetés után visszamegyek
Londonba.. egyszerűen nincs bennem annyi kurázsi, hogy itt maradjak, és még
jobban szenvedjek.. És a sulit sem hanyagolhatom sokáig..
A
minap amikor a nagyi ágyán ágyneműt akartam húzni kezembe akadt a levél. Az Ő
írása, bárhol megismerem. És az én nevem volt ráírva. Képtelen vagyok kinyitni,
mi van, ha valami olyasmit tartalmaz, ami számomra sokkoló lenne? Kimentem a
konyhába és a kezem között forgattam. Mi lenne az ésszerű? Hisz nekem címezte a búcsúlevelét. Röpke pillanatomban
felbontottam és olvasni kezdtem a gyöngybetűkkel írt levelet.
Drága Lilly!
Amikor ezt a levelet
olvasod, én már nem leszek melletted. Az elmúlt napokban már éreztem, hogy
nincs sok hátra. De szeretnék tőled méltósággal elbúcsúzni.
Olyan régen
elveszítettelek titeket, és amikor megtaláltatok engem nagyon boldog lettem.
Reménykedtem abban, hogy talán egyszer ismét egy család lehetünk. Amikor a
szüleid meghaltak az egész családot sújtotta a hír. Nem tudtunk mit tegyünk.
Mire észbe kaptunk, már Nath-et elvitték téged pedig nem találtunk. Annyira
sajnálom édesem, nem így akartuk.
Annyi mindent el
akartam neked mesélni, de sajnos nem adatott meg nekünk. Amióta itt vagy velem,
minden megváltozott. Életet vittél az életembe, a nevetésed, a
beszélgetéseink.. Köszönöm, hogy itt voltál nekem.
Tudod, van egy titok,
amit nem szabadna neked elárulnom, de úgy éreztem, hogy nem vihetem sírba ezt a
titkot. Talán 2 hónapja meglátogatott egy fiatalember. Először nem tudtam mit
akar. De amikor elkezdtünk beszélgetni felfedte magát. Ő volt az kincsem. Nath
eljött hozzám. Él még. Ne add fel a reményt, hiszen a közeledben van. A fiú
nagyon szeret téged, de egyszerűen nem bírja elmondani neked az igazat, hiszen fél,
hogy megutálod. Nagyon kedves és szerethető fiatalember lett belőle. Az örökbe
fogadó családja nagyon jól bántak vele. Annyira örülök, hogy mind a kettőtöknek
ilyen jó sora lett.
Remélem, egyszer
összehoz titeket a sors és vigyáztok egymásra. Ha majd megtudod, hogy ki ő, kérlek,
ne utáld meg, mert az neked sem tenne jót.
Kicsim amit
Niall-ről mondtam neked azt fogadd meg. Nagyon szereted őt, és ahogy elmondtad
ő is szeret téged. Csak volt ez a kis baleset. Ne veszítsd el a szerelmét. Tudom,
nagyon fáj az, ami történt, de ne add fel. Keresd a boldogságodat és ne
taszítsd el a fiú szerelmét. Legyetek nagyon boldogok.
Vigyázz magadra és
mindig a helyes utat járd!
Szerető nagymamád
:)
Kezeim
remegnek.. Köpni, nyelni nem tudok.. Hogy érti azt, hogy itt volt nála és
beszélgettek.. az lehetetlen. Miért? Miért nem árulta el nekem? Miért kell
őrlődnöm?
-
Austin! – kiabáltam unokatesóm
után. Valahol a lakásban van és próbálja összepakolni a nagyi cuccait..
-
Mi történt? – rohant be a
konyhába. – Mi az a kezedben?
-
Tudta. Érted? – álltam vele
szembe. – Itt volt nála a bátyám. Azt írta, hogy a közelemben van, csak nem
akarja elmondani nekem. Érted? Magával vitte a sírba a nevét. Istenem.. –
elkezdtem zokogni. A héten többet sírtam, mint életemben bármikor. És az
életemben nem keveset sírtam.
-
Honnan veszed? – kérdezte zaklatottan.
Olyan fura volt.
-
A nagyi írt egy búcsúlevelet. Meg
kell találnom érted? Muszáj.. Most hogy tudom, hogy él nem fogom elengedni.
-
Készen állsz? Mehetünk? –
kopogott be az ajtón Austin. A tükör előtt álltam és elnyűtt a ábrázatomat
néztem.
-
Készen lehet erre állni? –
nyögtem fel? Napok óta alig alszok, a szemei ki vannak sírva. Talán erre céloztak, hogy erősnek kell lennem
és ne adjam fel a reményt.. Könnyen mondják..
-
Tudom hülye kérdés volt.
Sajnálom. Gyere apáék lent várnak minket. Indulnunk kell.
-
Megyek már..- utolsó pillantást
vettem az egyik mostanában készült közös képünkre és belecsúsztattam a
táskámba. Azt akarom, hogy velem legyen..
-
Felkészültem arra, hogy méltó kép
búcsúztassalak el hőn szeretett nagyikám.. – letöröltem egy kósza könnycseppet
aarcomról és elindultam a lent várakozó családtagjaimra. A kocsiban síri csend
uralkodott. Senki sem szólt egy szót sem. Talán így volt a legjobb. Felesleges
lett volna felesleges dolgokról cseverészni még akkor is, ha csak elterelésképp
kerülnek terítékre a különbnél különbkérdések. Amikor a kocsi begurult a
templom parkolójába furcsa görcs keletkezett a gyomromba. Minden rendben lesz bíztattam magamat. Tényleg így gondolom? Ha
most eltemetjük jobb lesz? Könnyebb lesz elfelejteni? Ez az egész egy hatalmas
hazugság.. Az emberek ezzel csak magukat akarják nyugtatni.. Szép lassan végig
botorkáltunk a templomban hogy elfoglalhassuk a helyünket. Annyi ember eljött,
hogy elbúcsúztassa. Nem volt ő egy borzalmas ember, sőt nála aranyosabb és
segítőkészebb embert nem látott még a jó Isten. Mindenkinek hiányozni fog..
A pap elkezdte a szertartást. Olyan szép volt. Méltó hozzá.
-
És most hallgassuk meg Lilien
King búcsúbeszédét. – szólított fel a pap a pódiumra. Képes vagyok rá? – Gyere.
– szépen lassan elindultam, és közben összeszedtem a gondolataimat. Gyomrom még
kisebbre zsugorodott és még a hányinger is rám tört.
-
Phúú..
Rendben. – vettem egy mély levegőt és
próbáltam nem elsírni magamat. Meg kell tennem, hiszen ez az én utolsó búcsúm
tőle. Végignéztem az ittlévőkön és elkezdtem–
Kedves Rokonok, Barátok és Ismerősök! Sajnos elvesztettünk egy olyan embert,
akit mindenki szeretett és ő is viszont szeretett mindenkit. Egy édesanyát, egy
nagymamát, egy gyermeket, egy testvért, egy barátot.. A mi szeretett nagyinkat.
Amikor a bácsikám felkért, hogy mondjam, el a búcsúbeszédet fogalmam sem volt
mit mondhatnék..Nagy fájdalom van a szívemben. Annyi jó dolog jut eszembe
róla.. Először is mindenekelőtt köszönöm, hogy megtisztelnek bennünket
jelenlétükkel, segítőkészségükkel, szeretetükkel. És nemcsak azért vagyok
hálás, hogy most itt vannak velünk, hanem azért is, mert folyamatosan velünk
voltak az elmúlt hetekben, hónapokban. Annyira
szomorú dolog hogy a család egy ilyen fájdalmas napon gyűlik össze, és nem egy
boldog és vidám napon. Elgondolkoztam azon, hogy milyen ember is volt a mamám.
Kedves, segítőkész, jó szívű, barátságos asszony volt. Emlékszem sokszor volt
nálunk, anyának is rengeteget segített. Amikor betegek voltunk készségesen jött
hozzánk és vigyázott ránk. Annyi szép mesét mesélt nekünk, amit a mai napig nem
felejtek el. Sajnálom, hogy nem lehettünk többet együtt. Ezen az utolsó együtt töltött
héten annyi mindent tanultam tőled, amit, soha de soha nem fogok elfelejteni. –
sajnos
előtört belőlem a megmagyarázhatatlan zokogás. De folytattam a beszédet nem
hagyhattam abba. Most nem - Rengeteg
dolgot hagytál magad után, amit nem fogok soha sem meg tudni, lezáratlan kérdések,
akikre kiadnak nekem választ? A sorstól ez egy igazságtalan döntés volt. Miért
hagytál magamra? Te még megérdemelted volna az életet.. Remélem végig követed a
sorsomat és mindig mellettem leszel a nehéz döntésekben is. Ha találkozol,
anyáékkal mond meg nekik, hogy nagyon szeretem őket és rettenetesen hiányoznak.
Mindezekre
tekintettel szeretném javasolni, hogy higgyük: most nem a véghez érkeztünk el,
hanem valami újnak a kezdetéhez. Mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor
meghallunk egy csábító, messzeségbe invitáló hangot a ködös távolból. A nagyikám
ezt a hívást most hallotta meg: az invitálást egy új útra, amelyen nincsen nyom
vagy kitaposott ösvény. Biztosíthatjuk őt arról, hogy az úton nem lesz
magányos, mert tudja: minden pillanatunkban mellette vagyunk, amiképpen ő is
mimellettünk.
Kedves Mama, Anya, Feleség, Sógornő, Barát, Kolléga, Szomszéd! Kérlek, hogy
nagyon vigyázz magadra. Örökké szeretni fogunk és soha nem feledünk el Téged.
Mindent köszönünk Neked, amit a földi életben kaptunk tőled és remélem hogy a
másvilágon is kamatoztatni fogod.
Miután befejeztem a beszédemet
lebotorkáltam a helyemre és leültem az unokatesóm mellé, aki bátorítás képpen
megszorította a kezemet.
-
Ügyes voltál. Büszke vagyok rád. –
suttogta a fülembe, én pedig megráztam a fejemet. Itt az idő, hogy elbúcsúzzak
tőle, de nem megy nekem nem. Ott álltunk és vártuk, hogy a pap befejezze a
beszédét. Végezte után ahogy egyre lejjebb került a koporsó egyre jobban fájt a
nagymamám hiánya. Mi lesz velem, időkkel később? A sírnál már csak én rám vártak,
hogy bedobjam a kezemben szorongatott fehér rózsát. Szépen lassan oda sétáltam
és megálltam. Megtöröltem könny áztatott arcomat és lenéztem. Néztem a gyönyörű
fekete koporsót, amibe Ő fekszik. Amibe nagyon mélyen alszik.
-
Esküszöm, soha nem felejtelek el.
A gyerekeimnek, sőt még az unokáimnak is mesélni fogok rólad, rólatok. – bedobtam a virágot és visszamentem a
helyemre.
Miután
az összes jelenlévő végső búcsút vett és részvétet nyilvánított nekünk ott
hagyott minket. Már csak egyedül álltam ott. Szeretett családtagjaim sírja
előtt. Zokogtam. Menthetetlenül sírtam.
-
Miért hagytatok magamra? Miért? –
kérdeztem tőlük, de tudtam, hogy választ nem kaphatok. – Annyira hiányoztok
édes istenem. Nagyi azt mondtad nekem, hogy a bátyám a közelemben van és vigyáz
rám. Azt már miért nem írtad meg nekem, hogy ki az? Most lenne rá a legnagyobb
szükségem. – lerogytam a földkupacra és sírtam. Nem akartam itt hagyni őket.
Velük akarok lenni. Ott fent.
-
Lilly kérlek, állj fel. – fogott meg
egy erős kéz és felhúzott a földről.
-
Austin nekem ez nem megy. Annyira
hiányoznak.. Engem mindenki magamra hagy miért? Mit ártottam én a Teremtőnek
hogy ezt tegye velem?
-
Ne beszélj butaságokat.. Ez így
jött ki sajnos, ez így van megírva. – próbált nyugtatni.
-
De te ugye nem hagysz magamra?
Soha..? – mélyen a szemébe néztem és szinte könyörögtem a válaszáért.
-
Soha.. én mindig mellette leszek
bármikor és bármi is történjék veled. Esküszöm.. – jó szorosan megához ölet és
egy puszit nyomott a fejemre.
*
Úja
itthon lenni fura. A régi ágyamba aludni.. Kértem Austint ne szóljon a fiúknak,
hogy itthon vagyok. Még ne. És a temetésről sem. Nem szeretném, hogy
sajnáljanak. Nincs szükségem senkinek a sajnálatára. Austin és én a nappaliban
ültünk és régi videókat nézegettünk. 1 hét telt el. Próbálom magamat túltenni a
dolgokon, de azért nehéz.
-
Jézus erre nem is emlékeztem. –
nevettem fel. – Ez mikori?
-
Nem emlékszel? Éppen a
születésnapotok ünnepeltétek Jassie-vel. De összevesztetek melyikőtök üljön
először a pónira. És elkezdtétek kergetni egymást. Így estetek bele a medencébe
a buli közepén. Mindenkire a frászt hoztátok.
-
Jézusom.. De amúgy a húgod miért
utál engem? Ezt máig sem értem.. – tűnődtem el. Amikor találkoztunk is olyan
ellenséges volt velem.
-
Nem tudom. Talán azért mert ő
volt a legkisebb még sem vele foglalkozta a legtöbbet, hanem veled.. Amúgy
őrületesen jó a hajad.
-
Tényleg? – kuncogtam fel. – Amikor
először láttad nem ezt mondtad.
-
Jól van, na. Először sokkot
kaptam Nem tudtam hova tűntek szőke tincseid. De így megszokva nagyon baró. Jó
döntés volt..
-
Köszi. Elmegyek mosdóba, addig
dobj be még egy popcornt hogy legyen mit ennünk.
-
Rendben. Siess!
*
Míg
Lilly elment a mosdóba elgondolkoztam. Vajon mikor derül ki hogy valóban ki is
a testvére? Nincs már messze az igazság. Hiszen a nagyi már rávezette az
igazságra. ÉS ha kiderül Lou vagy Nath nem is tudom, hogy hívjam nagy bajba
lesz. És félek, hogy én is. Hogy eltitkoltam Lilly elől az igazat. Istenem..
Szegény annyi mindenen ment keresztül, mekkora teher lesz számára, amikor
megtudja. Vajon hogy fogja fogadni?
Mélázásomból
a csengő hangja zavart fel.
-
Nyitom! – kiabáltam. Kezemmel
lenyomtam a kilincset és nagyon elcsodálkoztam. – Louis te mit keresel itt?
-
Miért nem vetted fel az átkozott telefont?
– berontott a nappaliba és idegesen rám nézett.
-
Neked is, szia. Figyelj most nem
a legalkalmasabb.. – ráztam a fejemet.
-
Nem érdekel. Múltkor szó nélkül
pakoltál össze és rohantál el itthonról amikor Lilly telefonált mi történt vele?
-
Sajnálom Lou nem mondhatom el.
Megígértem neki.
-
Nem érdekel tudnom, kell. –
hangja egyre magasabb lett. – És hol van most? Miért menekült el egy szó
nélkül?
-
Csak ne ordibálj. Nem ketten
vagyunk itthon. – böktem a mosdó felé.
-
Ó bocs.. látom moziztál
valakivel.. – zavarodott volt. – Kérlek, mond el.. napok óta nem alszok
rendesen. Nem tudom miért sírt a húgom. Kérlek, áruld el mi történt Lillyvel
ami így felzaklatta.
-
Tessék? – mind ketten egy
zaklatott arc felé fordultunk, amiről semmit se lehetett leolvasni.
-
Lilly.. – Louis hangja elakadt…
folytasd.MOST:D
VálaszTörlésÚristen!!!!! Nagyon jó lett! Eddig is tudtam, hogy eszméletlenül írsz, de most!! Nagyon jó lett! Lilly beszédénél a temetésen könnyek szöktek a szemembe és nem tudtam őket lenyelni. Kihullottak az első könnycsepjeim a blogodtól. A beszéd éppen arra emlékeztett mint mikor egy éve eltemettük a nagypapámat! Pont ugyanúgy idéztem fel, ugyan úgy képzeltem el az egész helyzetet! Persze a történetben ez teljesen más, hisz Lilly az egész családját elvesztette én meg csak a nagypapámat de az az érzés teljesen az volt!!
VálaszTörlésGyorsan hoz a kövit!!
Xxx
Kövit
VálaszTörlésuram isteeenn de várom már a következöööttt derüljööönnn ki hogy tesookkk *-* <3 hamar kövit imádooomm :D
VálaszTörléshúhaaaa...lassan tényleg minden kiderül..:D siess! x
VálaszTörlésúristen.úristen..ez ndjgfiugskuas.!:DDD szóhoz sem jutok.!.:) dejó.végre megtudta.!:DDD nagyon izgi.!:D hamar a kövit.!:D
VálaszTörlésúristeen*-* WAERSTDZUIZO tökéletes:DD végre megtudja....jjaaj <3 sieess :$
VálaszTörlésSzia kész a kritika http://dorkahoran.blogspot.hu/2013/03/critisc-27.html
VálaszTörlés